Foglalkozása: szélsőségesen kormánypárti
Inkább egy pofon az igazságért, mint kitüntetés a hazugságért – mondja Lojzi mama a Csapd le csacsi! című filmben. És igen, ez a rövid, lakonikus mondat számomra mindent kifejez, amit ma erkölcsi szentenciaként beleröhögnék Huth Gergő, Bayer Zsolt, Szarvas Szilveszter és a többi talpnyaló bértollnok pofájába egy laza, tabáni kávézás alkalmával.
Nem a Jurák Kata nevű - lássuk be, hogy roppant gyenge képességű - percemberekről beszélek, ők sosem készültek sehova, és nem is fognak sehova se eljutni. Erős gyomor, gumigerinc és árulás. Ezeken kívül semmi más nem kell ahhoz, hogy az ember a hatalom cipellőjén térdelő és azt kényeztető jóakarójává szegődjön.
De tényleg, egy bértollnok ezerszer jellemtelenebb, rosszabb, mint a leggazabb politikus. Hiszen a hivatásos politikusról tudjuk, hogy a dolgok, a hatalmi érdekek változásához alkalmazkodnia kell, követni a világot, a választópolgárok véleményét, akaratát. Ennek legeklatánsabb példája a jelenleg regnáló kormány miniszterelnöke, aki mégiscsak Soros legjobb magyar tanítványából, illetve Simicska csicskájából lett az említett személyek legfőbb ellensége.
De kispályás politikusból is van kirívó, mint például az ügyeletes papagáj, Orbán selyemlelkű szócsöve, Halász János, akinek a sajtótájékoztatókon megvillantott gyengéd pillantásáról néha az jut eszébe az embernek, hogy olyan, mintha egyenesen Terry Black támogató karjaiból lépett volna a mikrofonok elé. A mindig finoman, megfontoltan és mosolyogva beszélő Halász János a hajlékonygerincű politikusok ideáltípusa. Azért bízom benne - mondjon bármit is a kamerák előtt -, hogy a lelke mélyén elítéli azt a rengeteg parlamenti buzizást, amit frakciótársai abszolváltak az utóbbi fél évben. Szóval, ilyen egy gerinctelen politikus.
Aki prostinak áll, azt aljamód megcibálják
Egy újságíró azonban feltehetően indulásának hajnalán az igazság keresésének könyörtelen harcosává akart válni, és a tények bármi áron történő megírására esküdött föl. És mindebből lett egy, az erő mellé és elé térdelő - igaz, nagyon vastagon megfizetett - szellemi prostituált. No, de mit kell tenni ezért a pénzért? Ezért mindent be kell vállalni, nem csak a szokásosat. A hatalom egy olyan törzsvendég, aki jól fizet, de ezért cserébe minden perverz kérését teljesíteni kell. Mindent le kell nyelni. A kitüntetések persze érkeznek, szalagszerűen. A kiváló munkásoknak és elvtársaknak és a jól teljesítő brigádvezetőknek ez a jutalomnak hívott hatalmi kegy mindig járt. Hiszen, aki hardcore prostinak áll, azt aljamód megcibálják, ezért a sok szívásért pedig jár az elismerés a kuplerájtól és a madámtól. Gyomor és gumigerinc kell hozzá. És az árulás. Ebben az esetben mindhárom erkölcsi kategória. El kell árulni az igazságot, a tényeket, a hiteles tájékoztatást. Tulajdonképpen nem sok mindent, csak amiről éppen az újságírói szakma szól. Ezekért a plecsnikért kukába kell dobni mindazt, ami a sodródó világ prófétai magasságaiba emelheti az írni tudó embert. El kell árulni a kritikai gondolkodást.
Pedig - ha tetszik, ha nem - a sajtó, kedves elvtársak, ellenzéki műfaj. Nem kicsit, nagyon.