A Nemzeti Kulturális Alap megmagyarázta, miért adtak pénzt Majkáék gecimarketingjére

Pénteken írtunk róla, hogy milyen „színvonalas” „dalt” sikerült támogatnia a Nemzeti Kulturális Alapnak. ByeAlex és Majka közös produkcióját hallva sokan pislogtak értetlenül, és ültek szavak nélkül a képernyők előtt. Na, most az NKA megmagyarázta, miért gondolták úgy, hogy ehhez anyagilag hozzá kell járulniuk. Illetve nem is gondolták úgy, csak nem gondolkodtak, de a jövőben majd jobban fognak gondolkodni, mielőtt támogatnak valamit.

Jelenleg nagyjából úgy lehetne összefoglalni stílszerűen az NKA „u,u,u” c. szekunder szégyen dallal kapcsolatos tevékenységét, hogy beszaladtak a faszerdőbe, majd mikor kellemetlen lett az élmény, megpróbáltak valahogy kievickélni onnan, de csak még mélyebbre sodródtak.

Szóval kaptunk egy sajtóközleményt tőlük, hogy jelentessük meg. Nos, akkor ennek most ünnepélyesen eleget teszünk. Azért, mert - hogy is mondjam - nem nekünk kellemetlen.

„A klip a Könnyűzene Kollégiuma KÖNNYŰZENEI KÉPANYAGOK KÉSZÍTÉSÉRE, TERJESZTÉSÉRE meghirdetett pályázaton 2017 júniusában részesült 100.000,- Ft támogatásban. A Könnyűzene Kollégiuma által megítélt támogatások az Artisjus által kezelt zenei jogdíjakból származnak, mely bevételeket nagymértékben sikeres előadók tevékenysége biztosít, mint például a klip alkotói.

Jelen pályázati felhívás nem írta elő a klipek forgatókönyvének, illetve dalszövegének benyújtását, ebben az esetben a két előadó eddigi munkássága alapján szavazott bizalmat a Kollégium.

A Nemzeti Kulturális Alap kirekesztő, rasszista, obszcén, szélsőséges politikai elemeket tartalmazó produktumokhoz nem nyújt támogatást, ugyanakkor tiszteletben tartja a művészi szabadságot.

A fenti elvek figyelembevételével az ügy kapcsán a jövőben bővítjük, pontosítjuk a pályázati dokumentáció tartalmát. Emellett azt is haladéktalanul megvizsgáljuk, hogy milyen arányú támogatás esetén, milyen formában indokolt az NKA logójának használata.”

Próbáljuk meg ezt értelmezni! Az NKA kiír egy pályázatot „könnyűzenei képanyagok készítésére, terjesztésére”. Erre aztán pályázik is két előadó, jelen esetben Majka és ByeAlex. A pályázatuk bár nem tartalmazza, hogy pontosan mire kérik a támogatást, a benyújtók automatikusan megkapják a pénzt, hiszen „nomen est omen”, ők már elértek korábban valamit. (Hogy mit, abba inkább ne menjünk bele!)

Aztán mikor a támogatott előadók végül az NKA pénzét is felhasználva egy kupac szart hoznak létre, az NKA felemeli a kezét, és közli: „Bocsi, de mi nem tudtuk, mire adjuk a pénzt, a jövőben majd jobban figyelünk”.

Nos, mit is mondhatnánk? Ehhez a kiváló munkavégzéshez csak gratulálni tudunk! Mindez a rendszer kiválóságáról, illetve a kultúra, valamint a szépérzék iránti töretlen elkötelezettségről árulkodik.