Vajon mi történne, ha „Bözsi néni” megtudná, hogy Romániában nem kéne az életben maradásért küzdenie?

Igen, jól olvasták, Romániában (!!!), ahol a héten az államelnök aláírta az új nyugdíjtörvényt, amelynek értelmében két év alatt 70 százalékkal növekednek az öregségi járandóságok. Nézzük, mi a helyzet nálunk!

Az idei első negyedévben 1227 lej (82 ezer forint) volt az átlagnyugdíj Romániában, ahol, fogalmazzunk úgy, nem drágább az élet, mint nálunk…

És mi a helyzet rendkívül erős és büszke hazánkban?

Januárban 2,15 millió nyugdíjas átlagosan 130 491 forintos ellátást kapott havonta, ami 4,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi adatnál. A bökkenő csak az, hogy itthon azért ilyen „magas” (:-D), 124 ezer forint az átlag, mert egy jelentős réteg rendelkezik még a Kádár-korszakból magával hozott kiemelkedő - 2 millió forintot is meghaladó - állami “luxusnyugdíjjal”, ők pedig brutálisan megdobják a számokat.

A valóság azonban az, hogy a magyar nyugdíjasok zöme az átlagnál jóval alacsonyabb összegből, 60-80 ezer forintból, vagy még ennél is kevesebből nyomorog, miközben még azoknak a pár százalékos emeléseknek is örül, amiket Orbán, vagy éppen Rétvári mellesleg habzó szájjal, óriási sikerként üvölt bele a megvezetett szavazók fülébe az adófizetők pénzéből fenntartott propagandagyárakon keresztül.

Sőt, a nyugdíjas fideszes szavazók egyenesen tapsikolva rohannak a szavazófülkébe, ha választáskor eléjük dobnak 1 kiló krumplit, vagy egy Erzsébet-utalványt.

Egy egyszerű matematikai művelettel pedig könnyen kiszámolhatnák, hogy a nálunk meglehetősen csalóka átlagnál rövidesen még a korábban lesajnált románoknál is magasabb lesz az átlagnyugdíj.

Sőt! Magyarországon lehet a legalacsonyabb összegű az átlagnyugdíj a térségben!

Tényleg, vajon mi történne, ha ez az infó valahogyan átjutna a „lehúzott redőnyökön”?