Nincs bocsánat!
Ha véletlenül rálépünk a másik lábára a metrón, azt el lehet intézni egy sorry-val. Amikor azonban bő másfél évtizeden át valaki szándékosan megtéveszt, félelemben tart, kirabol egy országot, akkor nincs bocsánat.
Az április 12-én történtek alapjaiban változtatták meg az itthoni állapotokat. A magát eddig érinthetetlennek gondoló hatalom egyik napról a másikra vált sebezhetővé.
Ezzel párhuzamosan pedig az eddig oly egyetértésben gyűlölködő, fosztogató NERtársak hirtelen elkezdtek egymásra mutogatni, majd sokan úgy tettek, mintha gombnyomásra kitörölhetnék az elmúlt 16 évet.
Forgács Ágnesnek, a Ripost volt munkatársának bukás utáni "megtérése", az eddig vígan vigyorgó és közpénzből luxizó Balásy Gyula krokodilkönnyei, Eszenyi Enikő hosszú éveket késett, "munkamódszerei" miatti bocsánatkérése, vagy éppen az ártalan bárány bőrébe sikertelenül belebújni igyekvő Rogán Antal színjátéka nem más, mint menekülés. Ezek az emberek semmit sem gondolnak és csinálnának másképp mint eddig, csupán féltik az egzisztenciájukat, féltik a bőrüket.
Ha április 12-én maradt volna az általuk szolgált rendszer, egy büdös szót nem szóltak volna, és élvezték volna tovább a zsoldos kosztot. Minden egyes falatot.
A múltat azonban nem lehet kitörölni. Másfél évtizednyi szabadrablás, gyűlöletkeltés, félelemben-, és függésben tartás, a magyar nemzeti érdekek elárulása nem maradhat következmények nélkül.
A Rogánoknak, Forgácsoknak, Balásyknak, Eszenyiknek (hosszasan sorolhatnánk) számolniuk kell azzal, amivel eddig nem kellett: a következményekkel.
Amennyiben ezek elmaradnak, úgy elmarad a valódi rendszerváltás is.