Vészhelyzet idején is inkább költik templomokra a pénzt Orbánék, mint egészségügyre
A hosszú évek óta az ország megvédőjének szerepében tetszelgő Orbán egyre inkább bizonyítja, hogy totálisan alkalmatlan a magyar lakosság megvédésére.
A Népszava vette észre a Magyar Közlönyben megjelent határozatokban, hogy a kormány a rendkívüli intézkedések pénzügyi keretéből hatalmas összegeket csoportosított át. Ám mielőtt logikusan azt gondolná a "vészhelyzeti státusz" alatt tengődő állampolgár, hogy az egészségügybe tolják a legnagyobb milliárdokat, rá kell jönnie, hogy nem.
Míg ugyanis a kormány csak 2 milliárd forintot küld az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, addig 4,56 milliárd forintot utal az Operaház fejlesztésére, 2,77 milliárdot pedig az egyházi örökség védelmére.
Úgy tűnik, Orbán tényleg a Tízparancsolattal és templomok gondozásával szeretné megállítani a járványt.
Ja, s nem mellékesen 8,47 milliárdot adnak az innovációs tárcának a hulladékgazdálkodási feladatok kezelésére, és mintegy 135 millió forint jut az állami kitüntetésekre is. Ami különösen fontos, mikor épp több tízezer ember megélhetése került veszélybe.
És akkor ezt még egyszer:
az Orbán-kabinet szombaton összesen 18,5 milliárd forint átcsoportosításáról döntött, az egészségügy azonban mindebből csak 2 milliárdot látott. A fenti rendeletek mindegyikét Orbán Viktor hagyta jóvá.