Hétfőtől újraindult a fogászati ellátás, csak még a dolgozókat nem tájékoztatták róla, hogy hogyan

Kásler Miklós - tőle egyáltalán nem váratlan módon - egy zavaros rendelettel indította útjára a szünetelő fogorvosi ellátást. Immár nem csak feldagadt arccal mehetünk fogászatra, csak épp egyáltalán nem egyértelmű, milyen módon tehetjük ezt meg. És erre a fogászaton sem tudnak választ adni. Ugyanis még nekik sem szóltak a mikéntekről.

Múlt héten csütörtökön jelent meg az a rendeletmódosítás, miszerint hétfőtől már nem csak sürgős esetben lehet igénybe venni a fogorvosi alapellátást. Szerettük volna megtudni, hogy ez pontosan mit jelent, de az általunk megkeresett budapesti fogászati rendelő alkalmazottjai kb. annyira voltak értesültek, mint mi. Vagyis: egyelőre semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy fog ez kinézni a gyakorlatban.

A rendelet szövege alapján arra lehetett következtetni, hogy koronavírus-teszt kell majd az ellátáshoz, viszont ez a körzeti rendelőre nem vonatkozik, csak az egyetemi klinikára vagy magán fogászatra.

Az RTL Híradójának a hétvégén egy körzeti fogorvos ráadásul arról számolt be, hogy védőeszközként csak sebészi maszkokat kaptak. Az általunk megkérdezett rendelő alkalmazottjai ugyanezt támasztották alá. A rendeletet továbbá Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke is megtévesztőnek nevezte. 

A Kásler vezette minisztérium végül szombat délután közölte: fogászati alapellátásban is kötelező a PCR-teszt minden magas kockázatot jelentő beavatkozás előtt. Ilyen magas kockázatú beavatkozás lehet akár egy fogfúrás is, mivel aeroszol-képződéssel jár, vagyis a beteg szájából a levegőbe kerülhetnek a nyálcseppek, ami növeli a fertőzésveszélyt.  

Arról ugyanakkor, hogy mindez hogyan fog kinézni a gyakorlatban, se az egészségügyi dolgozóknak nincs fogalmuk, se a fogászati ellátásra szorulóknak. Kásler Miklós a múlt hét végén levelet küldött az intézményvezetőknek, amelyben részletezi az egészségügyi ellátás május 4-én életbe lépő új rendjét és annak feltételeit, csak a megvalósítás mikéntjeiről felejtettek el szólni.

A háziorvosi és fogászati alapellátás újraindításának feltétele, hogy a beteg telefonon előzetesen időpontot kérjen, a rendelőbe lépéskor testhőmérséklet mérése szükséges, a betegeknek 1,5 méteres távolságot kell tartaniuk egymástól. Folyamatos fertőtlenítőszeres takarítást kell végezni, a dolgozók részére vírusölő hatású kézfertőtlenítő szert, szükség szerint védőeszközöket kell biztosítani.

Azt is részletezi a dokumentum, hogy a telefonkonzultációt követően kerülhet sor személyes orvos-beteg találkozásra, amelynek előjegyzés szerint kell történnie, a jogszabály szerinti heti 15 órában. Az előjegyzés főszabálya: óránként maximum 4 beteg vizsgálata.

A Népszavának nyilatkozott Dúl Zoltán gyermekfogorvos, aki szerint a csütörtök éjfél előtt húsz perccel a postaládájába érkező miniszteri levélben leírtak szinte megvalósíthatatlanok. Úgy látja, a rendelők megnyitására legalább kéthetes felkészülésre van szükség, mert a praxisokban még most sincs elégséges mennyiségű védőfelszerelés. Hozzátette, hogy egy asszisztenssel dolgozik, így sem a betegek előszűrését, sem a rendelő gyakori fertőtlenítését nem tudja megoldani.

Az előírt feltételek megteremtéséhez többlet forrásra lenne szükség. A fogorvosok egyelőre csak találgatják azt is, hogy miként működik majd a koranavírus-fertőzöttek szűrésére ajánlott PCR-vizsgálat. Ki veszi le a mintát, mikor? A betegnek eleve úgy kell érkeznie a kezelésre, hogy van igazolása a negatív státuszáról vagy a szűrést a fogorvosnak kell kezdeményeznie? - tette fel azokat a kérdéseket, amiket a minisztériumnak eszébe se jutott megválaszolni.

Falus Ferenc korábbi tiszti főorvos szerint a ellátások fokozatos megnyitásáról szóló miniszteri utasítás pontosításra szorul. Például az egészségügyi dolgozók kötelező szűréséről egyetlen szó sincs benne, mint ahogyan arról sem, hogy a különleges körülmények megteremtésének a költségeit ki, hogyan és miből fogja finanszírozni.

A helyzetet figyelve pedig az egyszerű állampolgár megint csak egy releváns kérdést tehet fel: az illetékes minisztérium tényleg ennyire dilettáns, vagy csak ennyire nem érdekli őket a betegellátás mikéntje?