Előkerült az egészségügyi államtitkár is: Szerinte elkötelezettek a fejlesztések iránt

Horváth "menjünk gyalog az ötödikre" Ildikó megint a megelőzésről beszélt. Az amúgy tényleg nagyon fontos, mert Magyarországon nagyon nem szerencsés kórházba kerülni.

A kormány elkötelezett az egészségügyi alapellátás fejlesztésében, az egészség megőrzésében és a betegségek megelőzésében - jelentette ki Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár kedden a családorvosok világnapja alkalmából a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Köszönetet mondott az alapellátásban dolgozó háziorvosoknak, akik helytálltak a koronavírus-járvány idején. A köszönet természetesen anyagi javakban nem nyilvánult és egyelőre nem is nyilvánul meg, csak szavakban.

Az első köszönethez hozzátette, hogy a 65 év feletti orvosoknak külön megköszönik, hogy éltek a távkonzultáció lehetőségével, és így igyekeztek a lehető legjobbat nyújtani a betegeik számára. Szintén csak szavakban. Bár lehet, hogy idővel Németh Szilárd visz nekik is almátAz Index értesülései szerint amúgy a fővárosi Szent János kórházban május első napjától 180 százalékról 150 százalékra csökkent a koronavírusos betegekkel foglalkozó dolgozók óradíja, mert már "nincs annyi dolguk". Azért csak csínján a sok köszönettel!

"Meggyőződésem, hogy ez a munka, amit ők is elvégeztek és az a csapatmunka, amit sokan - fiatalabb kollégáik bevonásával - elvégeztek a betegeik érdekében, a betegeiknek nemcsak a koronavírus-fertőzéssel szembeni védettségét fokozta (...), hanem egyéb betegségeiknek a megfelelő felismerését, és a krónikus betegségek megfelelő gyógyszerezését is biztosította" - mondta Horváth még a 65 év feletti orvosokhoz kapcsolódóan.

Kiemelte, hogy minden adat azt mutatja, ez valóban sikerült, hiszen Magyarország azon országok közé tartozik, amelyek a legjobb védettséget élvezték a koronavírus-járvánnyal szemben. Az elmúlt hetekben még az ismert halálokok miatt is kevesebben haltak meg az országban, mint az utóbbi tíz évben ilyenkor - fűzte hozzá.

Horváth Ildikóról egyébként sajnos keveset hallhattunk a járvány alatt, pedig hozzáértéséről már akkor tanúbizonyságot tett, mikor 2018-ban azzal a briliáns mondattal robbant be a köztudatba, hogy a megelőzés érdekében "lift helyett gyalog megyünk fel az ötödikre". Kár, hogy a koronavírussal kapcsolatban nem szolgált is jó tanácsokkal.