Szigorú tintások
Nem biztos, hogy csak Zacher Gábor alkothat objektív képet a fővárosi lakosság alkoholfogyasztási szokásairól. Lehetséges, hogy tévednek azok, akik úgy gondolják, alkoholistákat csak a férfi kocsmatöltelékek között lehet találni.
Ha éppen úgy hozza a sors, hogy sokan állnak előttünk egy élelmiszerbolt pénztáránál, vigyázó szemünket nyugodtan vessük az előttünk állók kosarából kikandikáló termékekre. Vajon tényleg mindenki csak kiflit meg tejet, no, meg egy kis felvágottat vásárol magának? A derék fővárosi vásárlók tényleg beérik egy hegyes, erős paprikával, esetleg egy csomag akciós lilahagymával a tisztességes magyar reggeli, ebéd, vacsora mellé.
Ha szubjektívnek tűnő, ámde a magyar lakosság alkoholfogyasztási szokásai sajátos feltárásának is tekinthető kísérletemet bátor vállalkozók folytatni merik, megdöbbenéssel veszik majd tudomásul, hogy bizony nem csak a reggel hétkor csavaros kiflivel indító melós esete lesz mérvadó. Hétfő délelőtt 9-kor jó néhány, kifogástalan öltözékű, gondosan belakkozott hajú, szigorú tekintetű, idősödő hölgyemény is négy üveg vörösborral távozik a boltból a tikkasztó nyári kánikula búfelejtő világába.
In vino veritas? Nem, nem mindenki gondolja így, van, aki a sörre esküszik. Nem ismeretlen a hangoskodó unokáját durcásan rendre intő, puffadt, pirospozsgás arcú nagymama esete sem, aki nem a hatvanas évek óta napi rendszerességgel használt kvarclámpának, hanem a kora reggeltől késő estig lecsordogáló hat dobozos sörnek köszönheti egészségesnek tűnő arcszínét. És a folyékony kenyér mellé jól jön a konyakos meggy, a rumos tea és egyéb „kacsintós kísértések”, amit búsan vagy vígan, vagy akár egykedvűen, mindig iddogál. Hogy ezek csúnya és igazságtalan állítások? Hát kérem, a kivétel erősíti a szabályt.
(A cikk első változata 2017.06.03-án jelent meg.)