Hatalmas jamaicai és tunéziai sztárok érkeznek a magyar futballba - Ja, nem!

Nem sok területe van az életnek, mely versenyképes lehet a kormányzati kommunikációval, de kormányzat által bekebelezett magyar futball pont ilyen. Ezt az elmúlt hét hazai igazolásai remekül be is mutatták.

Az FTC női csapatához például egy 28 éves jamaicai támadó, Tiffany Cameron érkezett a norvég Stabæktől. Ez önmagában nem túl nagy közérdeklődésre számottartó információ, na de ahogy ezt a klub lekommunikálta, az már annál inkább.

Szóval, az van, hogy az 1991 októberében, Torontóban született Tiffany Cameron nem a labdarúgással kezdte meg sportolói karrierjét. Iskolás éveiben a kosárlabdával barátkozott, de három év után úgy döntött, hogy inkább a futball felé tereli életét. ezután pedig felejthetetlen karrier vette kezdetét. Na, nem a teljesítménye miatt, inkább azért, mert a fradi.hu cikke szerint annyi országban fordult meg, mint egy tehetséges diploma:

- A Toronto Lady Lynxben kezdte pályafutását, ahol 22 mérkőzésen kilencszer tudott eredményes lenni.

- A 2013-as évet két csapat szolgálatában töltötte: előbb a Seattle Reign FC-ben, majd pedig az FC Kansas City-ben játszott.

- Egy évvel később, a 2014-es esztendő legelején a német Bundesligában kötött ki, ahol a TSG 1899 Hoffenheim gárdáját erősítette. Másfél évet töltött el a hoffenheimi klubnál, ugyanis a ciprusi Apollon Ladiesnél kötött ki.

- Cameron az Apollon színeiben három alkalommal (!) is pályára lépett a Bajnokok Ligájában, ahol háromszor is eredményes tudott lenni.

- A féléves ciprusi kitérő után az izraeli top bajnokság következett. Az F.C. Ramat HaSharon színeiben megtalálta a góllövő cipőt, ugyanis 24 összecsapáson 38 gólt szerzett, amivel hazavihette a gólkirályi címet is. De azért egy szezon után ismét Németország jött karrierjében, ahol a frissen feljutott Borussia Mönchengladbach vetett rá szemet.

- Második német állomáshelye után a másodosztályban is kipróbálhatta magát, ahonnan fél év után távozott is Svédországba. Itt öt bajnoki jutott neki, de gólt nem sikerült szereznie. Legutóbbi csapata a norvég bajnokságban játszó Stabæk volt.

Tudtad követni? Nem? Nem baj, a lényeg, hogy a Fradi szakemberei igen. Szerintük ez egy fényes karrier.

Akárcsak a fiatal Boubacar Traoré pályafutása. Őt a Honvéd szerezte meg kétéves szerződéssel a minap.

A 20 éves támadó Maliból származik, ahol az AS Salmamy utánpótlásában, majd a Stade Malien felnőttcsapatában futbalozott. Az elmúlt két szezonban a tunéziai első osztályban szerepelt, a CA Bizertin játékosaként 16 mérkőzésen lépett pályára, 6 gólt és egy gólpasszt szerzett.

Igazi gólzsák, nem?

Ennek kapcsán eszünkbe is jutott, hogy látja az elmúlt 10 évet a magyar labdarúgás Alfája és Omegája, Csányi Sándor: büszke az infrastruktúra fejlesztésére, a tömegesítésre, a játékvezetés színvonalára, ugyanakkor úgy érzi, nincs elég szakember a magyar futballban, főleg az utánpótlásban. (:O :O :O)

„Lehet, hogy erre nem koncentráltunk eléggé″ – jelentette ki az MLSZ áprilisi tisztújításán.

Az elmúlt 10 év leghatalmasabb felfedezése pedig még nem minden. Kiderült továbbá, hogy a magyar bajnokság érdekesebb, mint a spanyol. És bár a "nézőszám terén kitűzött célokat nem sikerült teljesíteniük", ez nem az ő hibájuk.

"Ez nem az érdeklődés hiánya, hiszen a tévében a magyar válogatott meccsei a legnézettebbek, ezután jön az NB I, amit többen néznek, mint a topbajnokságokat. Engem is jobban érdekel egy Paks–Kisvárda, mint egy spanyol bajnoki, leszámítva mondjuk az El Clásicot. A stadionépítés is közrejátszott abban, hogy kevesebb volt a néző, hiszen sok klubnak otthonától távol kellett játszania. A családbarát körülmények már megvannak, leszámítva a trágár kifejezéseket, az antiszemita, kirekesztő bekiabálásokat. Láttuk a Fradi és a Fehérvár nemzetközi meccsein, hogy a magyar szurkolók igenis tudnak viselkedni. Ezt kellene elérni a hazai meccseken is, ezért legtöbbet a klubvezetők tehetnek"

- mondta az MLSZ parádés elnöke.

Szóval, nincs itt semmi probléma, kérem szépen! Még több stadion kell, és még több pénz a fociba!