Az EU nem ismeri el Orbán diktátor haverjának győzelmét!

Az Európai Unió nem ismeri el a fehéroroszországi elnökválasztás eredményét - jelentette be Angela Merkel ma Berlinben az uniós állam-, illetve kormányfők videokonferenciáját követően.

Nem volt sem tisztességes, sem szabad 

- mondta a német kancellár a fehéroroszországi elnökválasztásról. 

Az EU a békés tüntetők mellett áll, és elítéli a minszki rezsim által a demonstrálókkal szemben alkalmazott erőszakot

- tette hozzá Merkel. Minszkben százezrek tüntettek az elcsalt választás és Lukasenka demokrácia-pusztítása miatt, a történteket világszerte elítélték, hazánk erős és büszke kormányát leszámítva.

Büntetőintézkedésekről egyelőre nem, csak azok szükségességéről állapodtak meg az európai állam- és kormányfők a mai EU-csúcson. Ezzel megerősítetve az uniós külügyminiszterek korábbi döntését, amelyben a tagállamok felkérték az Európai Bizottságot, hogy készítsék elő a szankciós listát.

A két Európa-szerte elrettentő példaként emlegetett politikus, Lukasenka és Orbán között pedig egyre többen vélnek éles párhuzamot felfedezni. Azzal a különbséggel, hogy előbbi a propagandagyárak meghátrálása, a százezres tüntetések, valamint az EU állásfoglalásának hatására már pontosan tudja, hogy nagyon közel van bukásának napja.