Úgy tűnik, Kocsis Máté lett a kormány kinevezett magyarázat-generátora

A jelek szerint kiválóan alkalmas a feladatra. Úgy magyaráz meg látszólag megmagyarázhatatlan dolgokat, ahogy senki más.

Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét szerdán, a parlamenti ülésszak végén tartott budapesti sajtótájékoztatóján többek között azzal kapcsolatban kérdezték, hogy - ahogy a 24.hu kedden megírta - egy német rendszámú X7-es BMW volánja mögött fotózták le Selmeczi Gabriellát, a Fidesz országgyűlési képviselőjét.

Kocsis az MTI tudósítása szerint erre azt reagálta:

Selmeczi Gabriella nem leparkolt, hanem félreállt – lehet, hogy ezt szabálytalanul tette –, amíg beírt egy címet a GPS-be.

Kocsis hozzácsapta még ehhez, hogy Selmeczi férje „jómódú üzletember, övé az autó, amely azért német rendszámú, mert egy német cégtől lízingelik”.

Hiszed, vagy sem, még ezt is tudta fokozni, ugyanis Szájer Józsefről is kapott egy kérdést. A 444 felvetette, hogy Szájer "felelősségvállalása" azért érdekes, mert lemondásakor még senki sem tudta, hogy előtte rendőrök fogták el droggal a hátizsákjában, miközben az ereszcsatornán menekült egy brüsszeli szexpartiról a kijárási tilalom idején. Ő sem ezzel indokolta a döntését, hanem azzal, hogy egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. 

Kocsis Máté azonban remek magyarázat-generátor lesz vagy már az, hiszen erre csípőből rávágta, hogy a kettő nem zárja ki egymást.

„A lelki okok lehetnek azok is, ami aztán valójában történt, és annak a lelki oldalát nem tudta feldolgozni. Én nem beszéltem vele, tehát következtetni tudok" - mondta.

Ja, akkor oké. Amúgy szerintem Selmeczi Gabriella a Bibliába lapozott bele egy fontos erkölcsi dilemma eldöntése végett, mikor szabálytalanul "állt félre", Szájer József pedig adventi keresztet akart állítani az európai kereszténység védelmében a háztetőre, mikor az ereszcsatornát választotta útvonalként.

De Kocsis Máté ötletei is jók azért.