Örömhír: Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű lett a Fradi-stadion korszerűsítése

Sok hír lelombozza mostanság az embert. Elvégre Magyarországon haltak meg lakosságarányosan a legtöbben a járvány következtében. A kormány pedig cserbenhagyta az embereket azzal, hogy a válság idején nem nyújtott valós segítséget, emiatt tízezrek mentek tönkre. De Orbánék azért mindig ügyelnek arra, hogy egy-egy jó hírt bejelentsenek az igazán fontos dolgokkal kapcsolatban. 

A Groupama Arénát egyébként hét éve adták át, és 14,7 milliárd forintba került. A beruházás teljes mértékben közpénzből valósult meg. Tavaly karácsonyi ajándék gyanánt pedig már kaptak 3 milliárdot fejlesztésre. 

Azzal, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánították, jóval könnyebb lesz a hatósági engedélyek beszerzése, valamint egyszerűsödik a közbeszerzési eljárási folyamat is. Nem lesz szükség többek között építészeti-műszaki tervtanácsi véleményre, településképi véleményezési eljárásra, de településképi bejelentési eljárásra sem. 

A 3 milliárd forintos fejlesztési projekt tartalmazza a komplex pályafelújítást és gépbeszerzést, a kamerarendszer bővítését, a raktár, iroda, catering, múzeum felületbővítés, az informatikai és megjelenítő eszközök és a pályavilágítás fejlesztését 

 - közölte a klub. 

Orbánék pedig hátradőlhetnek. Ez is kész.