Egy emlék abból az időszakból, amikor a Fidesz még nem Putyin európai csicskapártja volt

Valahogy mostanság nem hallunk fideszes politikust így beszélni.

14 évvel ezelőtt, mikor az oroszok Grúzia területére törtek be, Orbán Viktor és pártja egészen másképp beszélt az agresszióról, mint manapság.

Ahogy már arról írtunk, a grúziai incidens miatt a Fidesz 2008 augusztusában az orosz nagykövetség előtt is tüntetett.

Sőt, 2008 nyarán egy szárszói konferencián Orbán arról beszélt, hogy a közép-európai országoknak kötelességük egyértelműen és világosan beszélni, amikor független országot ér katonai agresszió:

„Szerintem bennünket '56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Ezért, amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyi erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni.”

„A ma bennünket körülvevő konfliktus lényegi ténye pedig úgy hangzik, hogy Oroszország egy másik független állam, Grúzia területén katonai akciókat hajt végre. Ez az a tény, amiről nekünk véleményt kell kialakítani, minden más csak mellébeszélés, önfelmentés és a szocializmus itt maradt erkölcsi relativizmus maradványa. Azt javaslom, beszéljünk világosan: ami katonai agresszió, az katonai agresszió” - fogalmazott.