Kéri László: Orbánék továbbra sem veszik komolyan az oktatási szféra gondjait

Zsúrpubi: Ismét bizonytalansággal indult a tanév.

Kéri László: Igen, itt van az ősz és ezzel megint fejest ugrunk a nyár elején itt hagyott problématömeg kellős közepébe. Tiltakozások fenyegetések, tüntetések sorozata mutatta meg korábban is azt a fajta tartós frontvonalat, amely az Orbán-kormányzat hosszú évtizede alatt az oktatási szféra és a pedagógustársadalom között rögzülni tudott. A nyáron legfeljebb az oktatási szakemberek egyre kétségbeesettebb kiáltozása emlékeztetett mindarra, amit már május végén is jól tudhattunk. Arra, hogy az oktatás egésze nagy bajban van, arra, hogy tömeges az eláramlás a tanári karokból, arra, hogy egyre kevésbé lehet a mai Magyarországon pedagógusként megélni, arra, hogy egyre erősebb kontraszelekció miatt alig akad már használható tanerő a gyermekeink/unokáink tanítására. A nyári egyeztetések és megoldás-kereső kísérletek a miniszteri eltökéltség elhárító jellege miatt nem is járhattak eredménnyel. Így aligha lehet bári is meglepett, ha az ősz azonnal tüntetéssekkel, hangos tiltakozásokkal kezdődött. Tudjuk, a kormánynak mostanában ezerféle gondja is akadhat, de azt még ilyen körülmények között is észre kellene venniük, hogy a pénteki demonstráció meglehetősen nagyszámú - és főként fiatal! - tömegeket mozgatott meg. Úgy hisszük, a közeljövőben fogunk még az oktatási szféra gondjairól többször is megemlékezni.

ZSPB.: Hát, igen, a kormányzat mással is elfoglalhatta magát

K. L.: Igen, mert ahogyan közeleg az ősz, úgy válik egyre nyitottabb kérdéssé, hogy lesz-e elegendő gáz a téli szezonra, és még inkább az a talány, hogy-ki tudjuk-e majd fizetni a folyamatosan emelkedő árát? Mindezt a megállás nélkül felfelé araszoló infláció, valamint a rendszeressé vált kamatemelések, valamint a bizonytalanul mozgó árfolyam árnyékában. Magyarán, ezen az őszön a hazai lakosság és a kormányzat egyszerre és egyidejűleg kapott olyan feladványt, amelynek a megoldására a korábbi megszokott rutinok alapján szinte semmiféle esélyt nem látni. Sem a lakosság, sem pedig a kormány részéről. A lakosság persze kényszerpályán mozog, mert nem nagyon tehet mást, minthogy alkalmazkodni fog a mindinkább beszűkülő anyagi és egyéb természettű lehetőségeihez. A kormány részéről mintha sokkal kevésbé lehetne látni a kényszerű alkalmazkodás jeleit.

ZSPB.: Ezt hogy érted?

K. L.: Több példám is lenne minderre. Kezdjük azzal, amit a bevezetőben mondtunk: hiába mozdulnak meg példátlan méretű tömege, a kormányzat változatlanul nem veszi komolyan az oktatási szféra stratégiai jellegű gondjait. Több mint nevetséges, amit ennek kapcsán a megszólaló kormánytagok elmondanak. De, vannak itt még nagyobb és még nagyobb veszélyekkel fenyegető talányok is.

A héten például kiderülhetett, hogy az uniós pénzek megkapásáért folytatott gigászi - és még távolról sem lezárult- küzdelme árnyékában a kabinet lényegében hazárdjátékot folytat. Már többszáz milliárdot el is osztotta meg nem kapott pénzekből, sőt, ennek egy jelentős részét már ki is fizette. Akárhogyan is értékeljük mindezt, ez a hozzáállás már túl van a kockáztatás ésszerű határai, ez már egyszerűen szélhámosság.

Aztán itt van Paks II. sok éve húzódó ügye. A határtalanul optimista kijelentésekre szakosodott külügyminiszter szerint végre elhárulhatott minden akadály, hajrá, gyerünk építsük fel iziben! S amikor a sajtó elkezdett mindennek utána járni, akkor az derülhetett ki, hogy legfeljebb egy olyan közbeeső döntés történhetett, aminek már legalább négy-öt éve meg kellett volna születnie. Az orosz agressziót követően radikálisan megváltozott nemzetközi környezeti feltételek mellett továbbra is alapvető kérdéseknek a tömege várna tisztázásra.

ZSPB.: Az is lehet, hogy a közvélemény még tájékozódni képes részét ezek a problémák nem is nagyon izgatják.

K. L.: Ez könnyen meglehet, hiszen a kormányzás egyetlen és valóban hatékonyan működő ágazata az a fajta kommunikációs nagyüzem, amelynek termékei rendre alkalmasak arra, hogy ezredrangú ügyekkel kössék le a közvélemény, az ellenzék és a még nem közvetlenül irányított média figyelmét. Alig tudsz olyan hetet találni, amikor ne lett volna kiáltóan átlátszó példa e kényszerű terelések, és az is igaz, hogy az esetek többségében mindez működőképes trükkökként volt előadható.

A múlt héten például két-három napig lehetett csócsálni azt a fajta képtelenséget, hogy egy nem túl jelentős politikus a parlamenti dolgozószobájában felállíttatott egy Horthy-mellszobrot. Előre lehetett tudni, hogy ezerféle oldalról indul majd el a tiltakozások hulláma, hiszen 1990 óta tucatnyi alkalommal próbálkoztak politikusok a Horthy-korszak változatlanul szélsőséges megítélésének ügyével provokáljanak mesterséges közéleti izgalmakat. Ez eddig mindig bevált, és most is sokak számár eltakarhatta az őszi iskolakezdés feszültségeit.

ZSPB.: Gondolom, jó hírek ezek után főként a kormányzati szereplők kapcsán voltak várhatóak.

K. L.: Igen, ezúttal több is. A határtalanul optimista külügyminiszter például hétfőn tájékoztatta hazahívott nagyköveteinket arról, hogy: „a magyar külpolitika megbecsültsége minden idők egyik legmagasabb szintéjén van.” Ez igazán megnyugtató, főként azoknak, akiknek fogalmuk sem lehet arról, hogy mit gondolnak a magyarpolitikáról mások-külföldön. Szijjártó azonban a héten még magát is felül tudta múlni. Czibor Zoltán kapcsán képes volt párhuzamba állítani az egykori Aranycsapat tekintélyét a mai magyar fociéval -és láss csodát: - a magyar labdarúgás már megint világszínvonalú…

És még valami. A heti bohózat részeként a médiában egy ideje azt kezdték találgatni, hogy Orbán Viktor a hosszúra nyúlt szabadsága idején vajon véglegesen szakállat növesztett-e? Vagy csak alkalmilag?  A hét végére ez a súlyos kérdés is megoldódott, mert Gorbacsov temetésre Moszkvába már frissen borotváltan utazott el…Boldog ország - komoly gondokkal…