Gondolta volna, hogy a Pink Floyd balett-zenét is írt?
Georg Purvis, az amerikai zenei szakíró közel harminc évnyi „nagyrabecsülés és csodálat” betetőzéseként vetette papírra a fél évszázada töretlen népszerűségnek örvendő zenekar legsikeresebb évtizedének történetét. A Pink Floyd a 70-es években című kötet a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg és Wolf Péter fordításában ismerhetik meg a magyar olvasók.
Mi történt a zenekarral az Atom Heart Mother és a The Wall közötti időszakban? Milyen hullámvölgyekbe kerültek a zenészek és hogyan próbáltak meg talpra állni? A szerző a hetvenes éveket rendkívüli alapossággal mutatja be, feltárva és megismertetve a nagyközönséggel a zenekar belső feszültségeit. Georg Purvis eddig a nagy nyilvánosság számára nem ritkán ismeretlen események bemutatásával és háttérinformációk megosztásával teszi kötetét a Pink Floyd- rajongók kihagyhatatlan olvasmányává.
„A zenéjükbe talált tárgyak és mindennapi eszközök hangját emelték be”
- ez lett a zenekar pályafutásának koncertjeik és stúdióalbumaik védjegye.
És hogy mindez milyen hírességeket ihletett meg? Antonionival közös kiugrás a filmzene világába, majd 1970-ben Rudolph Nurejev és társulata a tánc nyelvén akarta interpretálni a Pink Floyd zenéjét. Pompeji forgatás, lerészegedés Polanskival, majd Roland Petit belattigazgató és koerográfus felkérése a Ballet de Marseille számára Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regénye alapján, csakhogy az intellektuális sznobériának is eleget tegyen a magaskultúra világába tett kitérőjével a zenekar.a
Noha az említett együttműködések és közös munkák nem hozták meg a várt sikert és nem hagytak mély nyomot a zenekar történetének emlékezetében, mégis tovább árnyalják a Pink Floyd popzenei pályájának megítélését.
Georg Purvis kötetében a sokszor meghökkentő vagy éppen elgondolkodtató múltbéli események krónikásaként mindvégig kiváló érzékkel adagolja az újabb és újabb információkat sikeres vagy kevéssé sikeres albumokról és ihletett vagy éppen nehéz alkotói periódusokról.