Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a Zsúrpubi szerkesztőségének álláspontját.
Orbán és a párhuzamos valóságok
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.
Ritka az a pillanat, amikor egyetlen napon, szinte ugyanabban az órában egyszerre annyi minden történik, hogy nemcsak az adott hetet, sőt nemcsak az éppen múló hónapot, hanem jószerével egy egész korszakot is sűrítve láthatjuk megjeleníteni. A mögöttünk hagyott péntek reggelén egy olyan állampolgár, aki többoldalú tájékozódásra is képes lehetett, az alábbi közéleti valóságoknak lehetett szem- és fültanúja, párhuzamosan:
Hazánk kormányfője újból felmondta a már hetek óta sulykolt magyarázatát, miszerint minden alapvető gazdasági és politikai problémánk oka az eleve elhibázott brüsszeli szankciós politika. És csak a magyarok látnak előre, a többi ország vezetői - pillanatnyi érdekeik foglyaként -, lépésről lépésre rángatnak bele minket abba a háborúba, amiből mi minden erőnkkel szeretnénk kimaradni. Valamivel később a MÁÉRT összejövetelén ezt még azzal is megtoldotta, hogy a sok ütközés és konfliktus ellenére „Ma több barátunk és több szövetségesünk van a nemzetközi térben, mint korábban volt".
Orbán szerint Magyarországon nemzeti keresztény kormány van, és van jelentősége annak, hogy a potenciális partnerországokban milyen típusú kormányzatok működnek, mivel ez meghatározza az együttműködés lehetőségét.
Mondotta mindezt akkor, amikor leghűségesebb harcostársa, a T. Ház elnöke, Kövér László kénytelen volt megfedni az éveken keresztül legfontosabb stratégai szövetségeseinkként számontartott lengyel és cseh kollégáját, mert azok a tervezett V4-ek találkozón nem hajlandóak Magyarországgal együtt szerepelni. Korábbi szövetségeseink pedig éppenséggel azt a fajta magyar hozzáállást tartják elfogadhatatlannak, amit az emlegetett Orbán-beszédekből is bőséggel ismerhetünk: az agresszor orosz fél iránt tanúsított, pávatáncos magatartást. A párhuzamos pénteki valóságok másik példájaként akár maga a miniszterelnök is találkozhatott volna a reggeli órákban az éppen kibontakozó, megszerveződő élőlánc jeleneteivel, amelyben a diákok, tanárok, szülők hetek óta tartó tiltakozási hulláma ezen a napon is páratlanul látványos külsőségek között fejezte ki azt, amit szeptembertől kezdődően szinte folyamatosan követelnek. Merthogy a hazai oktatásban uralkodó közállapotok százezrek számára eljutottak a tűrhetetlen, fentarthatatlan szintre. Oda, amelynek szó nélkül hagyása ma már a Jövővel szembeni történelmi felelőtlenséggel egyenlő. Ja…, de az éppen hallható kormányfői rádiós monológban erre a problémára nem jutott idő. Vagy figyelem. Hihetetlen, de Orbán Viktor ezúttal is képes volt úgy szónokolni, hogy erről a problémakörről ezúttal sem akadt mondanivalója – talán, mert Rogánék még nem találták ki, hogyan varrják össze az oktatási rendszer problémáit a szankciókkal. A reggeli élőlánc egyébként országos akcióvá szélesedve, eltartott egészen az esti órákig, és újfent ezreket megmozgató tüntetéssé fejlődött.
A párhuzamos valóságok egyik izmos és fölöttébb tartós darabkájaként ezen a héten is megkerülhetetlenül beszélhettünk az inflációról, ha másért nem, akkor azért, mert a legfrissebb adatok szerint a fogyasztói áremelkedések mértékében is sikerült az európai élvonal élvonalába felküzdenünk magunkat. Dobogós helyre. A héten megjelent GDP-adatok első ránézésre ugyan kedvezőnek látszottak, ám a részletek iránt is fogékony elemzői megközelítések kimutatták a kezdődő recesszió jeleit is. S ebben az összetett folyamatban éppenséggel az inflációs hatásoknak lett/lesz kitüntetett szerepe. Igazságtalanok lennénk, ha e kérdésben is az elhallgatás, netán a mellébeszélés vádjával illetnénk a kormányfőt, mert ezt az ügyet ő is megemlítette a pénteki rádiós monológban. Igaz, tüstént össze is kötötte a szokásos Brüsszel-ellenes kirohanásokkal és nem hagyott afelől sem kétséget, hogy a kormánynak igenis megvan az infláció letörésére szolgáló - mint megtudhattuk - tizenegy lépésből álló terve. Ennek a részleteiről bizonyára sokat fogunk még hallani, az viszont nem sok jóval bíztat, hogy e tizenegy lépés része a legutóbb, két termékre is bevezetett ársapka intézménye. Ugyanis, ha ez lesz a nagyívű lépés-sorozat modellje, akkor továbbra sem számíthatunk valós lépésekre, legfeljebb újabb kommunikációs akciókra és/vagy trükkökre.
A hét fontos eseményei közé tartozna a brüsszeli pénzek, euromilliárdok sorsáról történő döntések pillanatnyi tükörképe is. Erről egyfelől változatlanul meghallgatható a határtalanul optimista kormányzati vélemény, miszerint küszöbön áll a megállapodás, hiszen mi már minden elvárásnak megfeleltünk. Másfelől viszont a nyugati partnerek és érintettek egyre hangosabb és ingerültebb tónusban fejezik ki régóta közismert ellenérzéseiket a megszokott magyar kettős játékok kapcsán. Ezúttal például a többségi német pártok szokatlanul kemény hangú üzenetben követelték azt, hogy az EB vessen véget a hazánkkal kapcsolatos, túlságosan megértő hozzáállásnak. A pénteki kormányfői beszédek hazai használatra továbbra is világos üzeneteket hordoztak: nem engedünk semmiben sem, illetve, mi már mindent teljesítettünk. Aztán más kormányzati hangok teljesen eltérő hangnemben igyekeznek együttműködő és engedékeny partnernek mutatkozni. Krónikánk megírásának óráiban nem látni még, hogy oldódhatna fel az imént vázolt ellentét, mindenesetre a kitűzött határidők egyre szorítóbbak, valami egyértelmű döntésnek hamarosan születnie kell.
A párhuzamos valóságok leginkább zavarba ejtő, ám leginkább elemzésre méltó mozzanatát láthatjuk egy, első hallásra a politikai élettől messze eső szférában feltűnt jelenségnek. A miniszterelnök péntek reggeli szózatával egy időben, lényegében azt néhány órával megelőzve került ki a megosztókra Majka és Molnár Tamás új klipje, amely a legkevésbé sem leplezett szókimondással küldi el a francba az egész jelenlegi közéletet. És ad hangot a többszörösen is csalódott, utcai indulatoknak. Ezt a klipet a következő másfél nap során - 36 órán belül - több mint egymilliónyian nézték meg, ami a maga nemében minden korábbi rekordot megdöntő népszerűségre vall. A négyperces produkcióból visszaköszönő társadalomképnek egyetlen pillanata sincs köszönőviszonyban a kormányzati megszólalásokból kihámozható világ képével.
Jut eszünkbe, maga a kormányfő is hírt adott arról: kedd óta lehetséges már online is kitölteni a legújabb Nemzeti Konzultációs kérdőívet, ezért ő is kitöltötte és visszaküldte (a kormány által egyébként milliárdos összegekkel, kampányokkal, gigaplakáttengerrel, rádiós és tévés hirdetésekkel megtámogatott) kérdőívet. Október közepétől lehetett postai úton visszaküldeni, s eddig mindössze 340 ezren éltek ezzel a lehetőséggel...