Ezt gondolta a karácsonyról Márai Sándor
Márai Sándor nem tartozott a nagycsaládos írók közé. A művész gyermekkorát azonban a négygyerekes kassai polgárcsalád hagyományőrző hétköznapjai jellemezték.
Később a szabályok, az iskolai fegyelem és a szigorú rendtartás nem kedvezett Márai szabad, kötöttségeket rosszul tűrő természetének, azonban az ünnepek megtartása és az azokra való lelki felkészülés egész életében jellemezte az írót. A fiatalkorában a családi tradíciókat elutasító művész később népszerű íróként a diktatórikus rendszereket megvető, szabad világpolgárként teljesedett ki.
A sokszor a polgári középosztály érzés- és gondolatvilágának egyik legnagyszerűbb kifejezőként jellemzett Márai Sándor azonban semmilyen ideológiai kötöttséget, cenzúrát nem tűrt meg. Ezért a szabadságért és függetlenségért emigrált 1948-ban. Az ünnepek bensőséges, meghitt át- és megélése Márai magyarországi és külföldi életének is részét képezte. Naplóiban, útirajzaiban, regényeiben és novelláiban is egy újra és újból emlékezni vágyó, a múltat fel- és visszaidéző, gondolkodó és érző ember portréja rajzolódik ki. Az író a karácsonyról a Négy évszak című, prózai epigrammákat tartalmazó kötetében így fogalmazott:
„…Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani: s még mindig várok valamire. Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstol, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet: mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és az indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni: ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.”