Íme a bizonyíték, hogy Orbán Soros György embere, egy sorosbérenc – Ráadásul büszkén vallja be!

Az már régóta ismert, hogy a miniszterelnök közvetlenül a rendszerváltás előtt Soros-ösztöndíjjal tanult és kutatott Oxfordban. Ezt a tényt a kormánypárti média természetesen igyekszik elhallgatni. Most idézzünk fel egy 1990 januárjában megjelent interjút, amelyben maga Orbán Viktor büszkén vallja be, hogy Soros támogatását élvezte – már Angliai útja előtt –, sőt, éppenséggel pont ugyanebben az időben vett részt a Fidesz egyik vezetőjeként a rendszerváltás időszakának politikai életében, valamint a Századvég létrehozásában.

Nézzük a szóban forgó interjút, amely a Mozgó Világ 1990. évi első számában jelent meg:

„De hogy valami képet lehessen kapni nagyjából, hogy merre keveredtem ebben a világban: sikeresen és szerencsésen leszereltem 1989 februárjában, folytattam a munkámat a Soros Alapítvány által támogatott kutatócsoportban (...), s továbbra is írogattam a lengyel szolidaritásról. Még a honvédségi idő alatt beadtam a pályázatomat a Soros Alapítvány oxfordi ösztöndíjára, amit aztán májusban el is nyertem, és így most szeptemberben elutaztam Oxfordba, ahol most, ahogyan ön is mondta, a Pembroke College hallgatója vagyok. Ezenkívül folytatom a munkámat a Századvég című folyóirat tevékenységében. A cég időközben kft. lett, most már nem csak folyóiratot ad ki, hanem könyveket is, sőt mi több, saját nyomdánk is van. A magyar helyzetre nagyon jellemző szituációba kerültem, mert egyidejűleg van még egy ösztöndíjam – bár most felfüggesztve –, ami Magyarországon tanulmányok írására szól, ugyanakkor van egy vállalkozásom, amelynek egykilenced részben tulajdonosa vagyok, és amelynek üzleti ügyeit is részben én viszem, és egyszerre vagyok oxfordi college-lakó és tanuló, és egyszerre a Fidesznek az egyik közismert politikusa.”

Tehát összegezzük: Orbán Viktor saját bevallása szerint Soros kutatócsoportjában dolgozott, Soros ösztöndíjával írt tanulmányokat, Soros ösztöndíjával tanult, kutatott és lakott Oxfordban. Ugyanebben az időben részt vett a rendszerváltás legfontosabb lépéseiben, az Ellenzéki Kerekasztal és a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain, nemcsak tudomása volt a folyamatokról, hanem komoly hatása is volt az eseményekre. Sőt, még egy vállalatot, a Századvéget is ekkor hozta létre, amelynek üzleti ügyeit is irányította.

Mit jelent ez a mai kormány és propagandája logikájával? Azt, hogy Orbán Soros György embere, egy sorosbérenc. Sorostól függött anyagilag, így minden bizonnyal Sors érdekeit képviselte a tárgyalásokon, Soros érdekeinek megfelelően alakította a politikát. Sőt, ki más adhatta volna neki a Századvéggel kapcsolatos üzleti tanácsokat, mint maga Soros? Emlékszünk, mikor a Fidesz bojkottálta a parlamenti nemzetbiztonsági bizottságot, mert Szél Bernadettet Soros emberének tartja, mivel 2002-ben néhány hónapig dolgozott egy Soros által támogatott szervezetnek? Emiatt Szélt nemzetbiztonsági kockázatnak nevezték. Akkor micsoda Orbán Viktor? A nemzetbiztonsági kockázat a minimum, amit vele kapcsolatban meg lehetne említeni. Büszkén volt a Soros-hálózat tagja. A hálózatból pedig – legalábbis a kormányzati logika szerint – nem lehet kilépni...

Az eredeti cikk forrása: 
Baló György: Egy év múltán. Beszélgetés Andics Jenővel, Bihari Mihállyal, Miszlivetz Ferenccel és Orbán Viktorral. Mozgó Világ, 1990. 1. sz. 4–22.

A cikket idézi: 
Népszava, 2000. január 29. 6. (Arcanum Digitális Tudománytár)

(A cikk első változata 2018.02.15-én jelent meg.)