Ki volt a „legeslegjobb magyar maszek”?
A múlt század hétköznapjai sem teltek el egy-egy jól időzített és jól elkészített feketekávé nélkül. Ehhez persze kiváló háztartási kávéfőzőkre volt szükség, amit nem Kínában gyártottak, hanem elég volt a terézvárosi Szív utcában megvásárolni. És valahogy a szocializmusban mégiscsak létezhetett egynéhány egészen szerencsésnek mondható maszek, akik folytathatták munkájukat az átkosban is. Ezek közé tartozott Simon Imre, a „legeslegjobb magyar maszek”, aki nem feketén feketézett.
Simon Imre - az első magyar szépségkirálynő bátyja - mint azt Dr. Vámos Éva tanulmányából is megtudhatjuk, gépész-és villamosmérnöki, valamint építészmérnöki végzettséggel rendelkezett, tehát nem amolyan gyorstalpalókon csekélyke tudást szerzett kontár kisvállalkozó volt. A Szív utcai kávégépműhely tulajdonosának alumínium háztartási kávéfőzői a minőségi munkának köszönhetően nem a manapság szokásos egy-két évig bírták szuflával, hanem a legtöbb esetben 25-30 év után hozták vissza őket javítani.
Hogy a precíz munka megszállottjaként elhíresült Simon Imre még a 30 éves gépek meghibásodásában is talált kivetnivalót? Szarka Lajos könyvéből tudjuk, hogy igen, mert olyan régivágású maszekként emlékeztek rá az emberek, aki képes volt még az ügyfelekre is megharagudni az egyébként sorszámmal ellátott, elhanyagolt, slendrián módon tisztán tartott kávéfőzők láttán. Na, de hát ilyenkor mindig ott volt a kellemetlenségekből is kellemes élményt varázsoló, jó családi vállalkozások nélkülözhetetlen „segédmotoros” felesége, aki persze sokkal elnézőbb, megértőbb és empatikusabb volt maximalista férjénél. Simon Imre felesége, Szőllősi Magdolna hosszú évtizedeken keresztül töltötte be a Szigony nevű kávégépgyártó kisvállalkozásban a villámhárító szerepét.
A „legeslegjobb magyar maszek” 1947-től harminc éven át működött a Szív utcában, majd a Liszt Ferenc térre költözött át, ahol a mester halála után még felesége működtette tovább a boltot.
(A cikk első változata 2018.02.22-én jelent meg.)