Mert március 15. a fiatalság elvehetetlen, eltiporhatatlan zsigeri szabadságakaratának ünnepe is

Petőfi a 15-dik március, 1848 című versét Pesten írta, egy nappal a forradalom kitörése után. Hogy kiket szólított meg költeményében, kiket tartott a legfontosabbaknak az ország jövőjét illetően?

A fiatalságot. Mert március 15. a fiatalság elvehetetlen, eltiporhatatlan zsigeri szabadságakaratának ünnepe is. A béklyózhatatlan, az elfojthatatlan, a csak ideig-óráig rács mögé rejthető, a fizikai-és szellemi rabsággal sem elsorvasztható magyar ifjúságé. 170 évvel az 1848-as forradalom- és szabadságharc után most is döntő szerepe van a magyar fiataloknak a valóban szabad Magyarország kivívásában. Fel kell ismerni, be kell látni, hogy egy 21. századi ország csak az ifjúsággal közösen építhető! És hogy mivel kezdődik ez a várva várt szabadság?

Szabad sajtó!... már ezentul /Nem féltelek, nemzetem, /Szívedben a vér megindul, /S éled a félholt tetem.”

 

Petőfi Sándor:

15-dik március, 1848

 

Magyar történet múzsája,

Vésőd soká nyúgodott.

Vedd föl azt s örök tábládra

Vésd föl ezt a nagy napot!

 

Nagyapáink és apáink,

Míg egy század elhaladt,

Nem tevének annyit, mint mink

Huszonnégy óra alatt.

 

Csattogjatok, csattogjatok,

Gondolatink szárnyai,

Nem vagytok már többé rabok,

Szét szabad már szállani.

 

Szálljatok szét a hazában,

Melyet eddig láncotok

Égető karikájában

Kínosan sirattatok.

 

Szabad sajtó!... már ezentul

Nem féltelek, nemzetem,

Szívedben a vér megindul,

S éled a félholt tetem.

 

Ott áll majd a krónikákban

Neved, pesti ifjuság,

A hon a halálórában

Benned lelte orvosát.

 

Míg az országgyülés ott fenn,

Mint szokása régóta,

Csak beszélt nagy sikeretlen:

Itt megkondult az óra!

 

Tettre, ifjak, tettre végre,

Verjük le a lakatot,

Mit sajtónkra, e szentségre,

Istentelen kéz rakott.

 

És ha jő a zsoldos ellen,

Majd bevárjuk, mit teszen;

Inkább szurony a szivekben,

Mint bilincs a kezeken!

 

Föl a szabadság nevében,

Pestnek elszánt ifjai!... -

S lelkesülés szent dühében

Rohantunk hódítani.

 

És ki állott volna ellen?

Ezren és ezren valánk,

S minden arcon, minden szemben

Rettenetes volt a láng.

 

Egy kiáltás, egy mennydörgés

Volt az ezerek hangja,

Odatört a sajtóhoz és

Zárját lepattantotta.

 

Nem elég... most föl Budára,

Ott egy író fogva van,

Mert nemzetének javára

Célozott munkáiban.

 

S fölmenénk az ős Budába,

Fölrepültünk, mint sasok,

Terhünktől a vén hegy lába

Majdnem összeroskadott.

 

A rab írót oly örömmel

S diadallal hoztuk el,

Aminőt ez az öreg hely

Mátyás alatt ünnepelt! -

 

Magyar történet múzsája,

Vésd ezeket kövedre,

Az utóvilág tudtára

Ottan álljon örökre.

 

S te, szivem, ha hozzád férne,

Hogy kevély légy, lehetnél!

E hős ifjuság vezére

Voltam e nagy tetteknél.

 

Egy ilyen nap vezérsége,

S díjazva van az élet...

Napoleon dicsősége,

Teveled sem cserélek!

(A cikk első változata 2018. 03. 15-én jelent meg.)