Mi a magyar most?
Magyarországra visszatért a kommunizmus szelleme. A Nyugat ismét az ellenségünk, Moszkva a barátunk. Orbánnak sikerült a hidegháborús propagandával tematizálnia a tömegeket. Ha ideiglenesen is, de megint szertefoszlott egy álom. A szabad magyar jövő reménye, a demokratikus Magyarország álomképe.
A magyar választópolgárok, elsősorban az Orbán-imádók pedig „jó elvtársként” voksoltak. Nem számított az oroszbarátság, nem számított a személyi kultusz, nem számított a mérhetetlen lopás, nem számítottak a hazugságok.
A magyar demokráciát pedig minimum újabb négy évre eltemethetjük. Ki tudja, hogy hány százezer fiatal fogja elhagyni az országot. Ők ugyanis csalódtak. Csalódtak a saját nemzetükben. Csalódtak, mert azt tanulták, hogy a magyar emberek szeretik a szabadságot. Ezt bizonyította 1848, 1956 és 1989 is. Ez az ideálkép azonban szertefoszlott.
A magyar ember ma se nem demokrata, se nem szabadságszerető, hanem egy megvezethető szolga, az Orbán-maffia rabszolgája, újabb négy évre. Bármennyire is fáj ezt kimondani.