Erős és büszke: a szülők szerint is komoly tanárhiány van az iskolákban

A Szülői Hang Közösség egy online kérdőív segítségével több mint 5 ezer szülő panaszait gyűjtötte össze a tanárhiányról. Egy civil kezdeményezésről van szó, tehát az elborult kormánypárti élharcosok szerint mindez bizonyára egyszerűen csak „Soros!”, csak az a gond, hogy a valóságban ismét egy az Orbán-kormány által egyszerűen (le)kezelt, vagyis tagadott, igencsak komoly, létező, országos szintű problémával állunk szemben.

Az önkéntesek 5281 szülői visszajelzés alapján készítették el a felmérést, melyből - többek között - kiderül, hogy:

- A szülői visszajelzések közel felében jeleztek súlyos tanárhiányt, amikor valamelyik tantárgyból legalább két héten keresztül nem volt érdemben tanítás az elmúlt évben.

- A válaszadók 31%-a nagyon súlyos tanárhiányt jelzett, amikor legalább egy hónapig nem volt oktatás valamelyik tantárgyból, 15% pedig extrém tanárhiányt tapasztalt, amikor legalább három hónapon keresztül nem volt érdemben tanítás valamelyik tantárgyból.

- A tanárhiány legnagyobb mértékben a szakképzést érinti: itt 65% tapasztalt legalább súlyos mértékű tanárhiányt. A gimnáziumokban a szülők 51%-a, az általános iskolákban 43%-a.

- A tanárhiány matematika és angol nyelv esetében a legkritikusabb az összes iskolatípusnál. Ezen kívül gimnáziumoknál kiemelkedik még a fizika, történelem, kémia és informatika, szakképzésnél pedig a szakmai tárgyak, informatika és fizika, de minden tárgy esetében jelentős a tanárhiány.

- A jelenség hasonló mértékben jellemző a nagyvárosokra éppúgy, mint a kistelepülésekre, vagyis országos szintű a probléma.

- 10-ből 9 szülő szerint az állam nem nyújt kellő anyagi és erkölcsi megbecsülést a pedagógusoknak, és nem megfelelőek a munkafeltételeik sem.

Amennyiben a felmérés teljes eredményéről tájékozódna, ide kattintva megteheti. Aggódnia pedig nem kell, hiszen erős és büszke kormányunk - a legtöbb esethez hasonlóan - bizonyára itt is képes legalább két „megoldást” felvázolni, mégpedig rögtön: A, Nincs is tanárhiány. B, Soros!