Rogán ügyvédje hatmilliárdot is kaszálhatott a letelepedési kötvényekkel

Rogán ügyvédje hatmilliárdot is kaszálhatott a letelepedési kötvényekkel

A Magyar Nemzet birtokába került egy olyan szerződés, amelyet egy kínai állampolgár kötött egy letelepedési kötvényeket forgalmazó offshore céggel.

Ebből a dokumentumból kiderült, hogy a Rogán Antalhoz, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez köthető ügyvédi iroda ötezer eurót, azaz másfél millió forintot kap minden egyes letelepedni szándékozó kínai ügyféltől.

Kosik Kristóf ügyvéd többször járt el Rogán Antalnak, valamint Habony Árpádnak, a kormányfő informális tanácsadójának a megbízásából, sőt a lap úgy tudja, hogy ő írta a letelepedésikötvény-programot lehetővé tevő jogszabály módosítását is 2012-ben. Csak a múlt év végéig több mint 4700 ilyen állampapírt jegyeztek le, vagyis „Rogán Antal ügyvédje” akár hatmilliárd forintot is kereshetett a programmal.