Jakab Péterrel leváltható a korrupt balkáni krumpliköztársaságot építő Fidesz - interjú Ander Balázzsal
A Fidesz által módosított választási törvény gondoskodott róla, hogy összefogás, együttműködés nélkül ne lehessen leváltani ezt a rendszert - mondta portálunknak Ander Balázs, aki január 25-én a párt alelnöki pozíciójáért indul. Ander a keményen dolgozó vidéki kisemberek magyar hangja próbál lenni az Országgyűlésben, Jakab Péter elnökké választását pedig az egyetlen reálisan elképzelhető forgatókönyvnek tartja.
Zsúrpubi: Egyre több, fiatalok által elkövetett erőszakos eset kerül napvilágra. A legutóbbi, kaposvári gyermekotthonban történt brutális agresszió után ön feljelentést is tett, az iskolai erőszak terjedésével kapcsolatban pedig korábban azonnali kérdéseket intézett a kormányhoz. Mit gondol, mennyiben felelősek a kormánypártok a kialakult helyzetért? Mire lenne szükség ahhoz, hogy csökkenjen az ilyen esetek száma?
Ander Balázs: Nyilván nem lehet azt mondani, hogy az iskolai erőszak egy újkeletű jelenség lenne. Ottlik vagy éppen Golding már sok évtizeddel ezelőtt rávilágítottak regényeikben, hogy a gyerekek világa bizony sokszor nem olyan idillikus, mint ahogyan azt néhányan elképzelik. És ahogyan az egyik iskolai erőszakkal kapcsolatos felszólalásomban is elmondtam, nem csak Malackát ölték meg A Legyek Urában a társai, hanem a valóság is tud szörnyűbbnél szörnyűbb tragédiákat produkálni.
Emlékezetes, hogy egy egész ország döbbent meg, amikor a tettéért később nevetségesen enyhe büntetési tétellel jutalmazott bokszoló K. Rajmund agyonverte osztálytársát, vagy amikor a nem éppen rossz családból kikerülő, két tizedik osztályos kaposvári gimnazista brutális kegyetlenséggel meggyilkolta a számukra „terhessé vált” barátjukat. Ez a két eset még a kormányváltás előtt történt.
Az azonban, hogy korábban is történt ilyesmi, nem ad felmentést a most regnáló hatalom számára. A társadalom egyre inkább frusztrálttá és anómiássá válik – és amellett, hogy ezt nem kellene kormányzati szintről gerjeszteni, arra még egy lapáttal rátenni – fokozottan kellene törekedni a meglévő problémák enyhítésére. Személy szerint maximálisan egyet tudok érteni a borsodi cigányvajda – egyébként származástól függetlenül mindenkire vonatkozó – szavaival, nevezetesen, hogy a gyermek nem állat, hanem felelősség. Ilyenformán pedig nem csak az államnak (a szociális szférának, az iskolának), hanem a családnak is - és elsősorban neki - óriási felelőssége van a gyermekek helyes nevelésében. Pozitív példaadás és értelmes célok nélkül ezt nem lehet megvalósítani.
A kaposvári intézmény egyébként egy speciális gyermekotthon, ahová a kifejezetten problémás, antiszociális fiatalok kerülnek. Sajnos, sokszor már túl későn. Mire némelyikük 16-17 évesen idekerül, addigra a világlátásában, a normarendszerében olyan roncsolódás következik be, amivel az itteni nevelők már alig-alig tudnak valamit kezdeni. És sokszor pontosan a saját családjuk az, amelyik ezekre a társadalmi beilleszkedést tökéletesen lehetetlenné tevő antinormákra szocializálja őket. Ezért is hangsúlyoztam mindig, hogy a korai beavatkozásnak óriási lenne a szerepe. Minél később próbálunk korrigálni, annál reménytelenebb - és nem utolsó sorban drágább is a dolog. Nem fogok átesni a ló liberális túloldalára, tehát a bűn igenis büntetést érdemel, de talán nem nehéz belátni, hogy az ilyen eseteket jobb lenne megelőzni, nem pedig az adófizetőknek napi 9000 forintjába kerülő - és a rácsok mögé utalt delikvensen többnyire semmit sem javító - börtönben gondolkodni. A családok bevonásával történő koragyerekkori integráció, az iskolapszichológusok, az iskolai szociálismunkások és szociálpedagógusok, a tanodaprogramok mind sokat segíthetnek a bajok megoldásában.
Mindennek természetesen költségvetési vonzata is van, ezért az állam felelőssége megkerülhetetlen, hiszen ezeket a szakembereket fizetni kellene, de még mindig olcsóbb lenne a prevencióra törekedni, mint az elborzasztó tragédiákat elkönyvelni, vagy éppen a sitten töltött éveket finanszírozni. Az erre vonatkozó költségvetési módosító javaslatainkat azonban rendre lesöprik az asztalról.
Zsúrpubi: Január 25-én tisztújító kongresszust tart a Jobbik. Korábban bejelentette, hogy „Jakab Péter megtisztelő bizalmát élvezve” elindul az alelnöki tisztségért. Mit gondol Jakab pártban betöltött szerepéről? Mit jelent önnek az ő bizalma?
A. B.: Vona Gábor távozása óriási űrt hagyott maga után. Az ő visszavonulása sokunkat megrendített, a pártot pedig, ezt ne is tagadjuk, alapjaiban rázta meg. Péter előtérbe kerülése viszont új reményt adott arra, hogy képesek leszünk felállni a padlóról. Ugyan más stílust képvisel, mint Gábor,
de amikor a politikával korábban soha nem törődő ismerőseim azt mondják, hogy ők, meg az ő ismerőseik is alig várják, hogy kijöjjön egy Jakab felszólalás újabb videója, mert végre úgy érzik, hogy nem csak hozzájuk és róluk szól valaki, hanem az ő nyelvükön is, akkor van remény.
Legtömörebben talán úgy tudnám összefoglalni, hogy Jakab Péter pártunkban betöltött szerepe az, hogy ő testesíti meg közösségünk számára a lendületet, az erőt, a frissességet, a kemény küzdeni akarást. Magam - szűkebb pátriám - a térképről kormányokon átnyúló módszeres vidékpusztítással letörölt Dél-és Belső-Somogy sanyarú sorsán, emésztő bajain keresztül a valóban korán kelő és keményen dolgozó vidéki kisemberek magyar hangja próbálok lenni az Országgyűlésben. Emellett pedig az ún. „szakpolitikai portfóliómba” tartozó közoktatásért és az integrációs ügyekért is teljes elhivatottsággal kell, hogy dolgozzak. A Jakab Péter részéről megnyilvánuló bizalom arra kötelez, hogy ezeket a feladatokat minél maradéktalanabbul lássam el.
Zsúrpubi: Nagyatádon, Somogy megyében született, Barcson él, közelről láthatja, milyen gondokkal kell megküzdeniük az itt élő embereknek nap mint nap. Mit lát a legnagyobb problémának és a kormány látszatintézkedéseivel szemben ön szerint mire lenne szükség ahhoz, hogy valódi, érzékelhető változás következzen be?
A. B.: Társadalmi-gazdasági gondjait tekintve, Somogy a Dunántúl mostohagyerekévé vált. A megye nagypolitika által megnyomorított déli részei még inkább bajban vannak, s mostanra az ország egyik legnehezebb sorsú térségének tekinthetők. Az itteni halmozottan hátrányos helyzetű járásokban iszonyatos a demográfiai lepusztulás. A valamikori népesedési csúcshoz képest a lakosság 40 százalékát elvesztettük. A kultúráját vesztett, csonkolt társadalmú, etnikailag rohamosan átalakuló, hajdanán virágzó falvak elszegényedve tengődnek. A földbirtok-viszonyok igazságtalanabbak, mint a világháború előtti időszakban, normális megélhetést nyújtó állás pedig kevés akad. Nem csoda, hogy elképesztő az elvándorlás innen.
Persze örvendetes minden új falubusz, minden felújított templom, de ha a magyar kormány nem akarja, hogy süllyedő Atlantiszként tűnjön el az a kisebb megyényi vidék, akkor nem lesz elég, hogy ilyesféle szépségtapaszokkal próbálják elfedni a bajt. Célzott, komplex kormányzati segítség nélkül visszafordíthatatlanná válik a pusztulás. Megoldást kell találni a kétségbeejtő infrastrukturális elmaradottságunkra, ki kell használni a térség Drávában és gyógyvizekben rejlő turisztikai potenciálját, növelni kell a lakosság iskolázottságát – hiszen nagy hozzáadott értéket előállítani máshogy lehetetlen lesz, de elengedhetetlen lenne az innovatív kkv-szektor megerősítése, valamint a népességmegtartó erőt növelő birtok- és mezőgazdaságpolitika előtérbe helyezése is.
Zsúrpubi: Belekóstolt a pedagógusi pályába, ráadásul a felesége is jól ismerheti ezt a területet. Vacsora közben szóba kerül, hogy az Orbán-kormány mennyire nem becsüli meg a tanárokat, vagy az otthonából kizárja a politikát?
A. B.: Azért ez több volt belekóstolásnál. Nem gondoltam, hogy valaha is tanítani fogok. Múzeumi munkám mellett óraadóként kezdtem egy valóban nehéz pályán, egy amolyan igazi vidéki galdiátorképzőben - legalábbis ahogyan a diákok emlegetik. De gyorsan beleszerettem ebbe a hivatásba. Kevesen hiszik el, de aki ismer, az pontosan tudja, hogy számomra roppant nehéz volt otthagyni az iskolát. Feleségem szociálpedagógusként végzett, egy ideig még pedagógai asszisztens is volt abban az intézményben, ahol tanítottam, jelenleg pedig egy alapítványnál tevékenykedik. A politika szerves része életünknek, hiszen a Jobbik megyei választmányának egybehangzó döntése alapján (az én egyetlen tartózkodó szavazatom mellett) a Jobbik listavezetőjeként a megyei közgyűlés tagja lett, ráadásul az egyik barcsi körzetben - legyőzve a kormánypárti és a DK-által támogatott jelölteket - egyéni mandátumot szerzett. Besegítünk egymás munkájába. Nincs olyan felszólalásom, aminek legalább a vázlatát ne látná előzetesen. Legutóbbi sajtótájékoztatóm anyagát is megbeszéltem vele, ennek pedig a vezérfonala - minő meglepetés - nem volt más, mint a tanítás, mint értelmiségi hivatás tekintélyének rombolása a kormányzati oktatáspolitika részéről.
Szóval bizony simán megesik, hogy egy vacsora alatt szóba kerül, hogy mennyire nincsenek megbecsülve a pedagógusok. Reggel csak azért nem kerül erre sor, mert három makrancos csemete mellett, igen macerás ez a napszak, és örülünk, ha mindegyik gyerkőcöt időben le tudjuk szállítani az oviba vagy az iskolába. A politika a közügyek iránti felelősséget is jelenti, és a gyerekeket is erre próbáljuk nevelni. Tehát a politika nem lehet otthon sem tabutéma.
Zsúrpubi: Ön mit gondol az ellenzéki együttműködésről? A Jobbikon belül egyetértés van ebben a kérdésben?
A. B.: Együttműködés nélkül a rendszert nem lehet leváltani, ebben mindenki egyetért, ezt mindenki belátja. A Fidesz által módosított választási törvény erről gondoskodott. Jómagam a több lista, viszont választókerületenként csak egy-egy ellenzéki jelölt scenáriójának híve vagyok. Annak hangsúlyozásával, hogy a nemzeti karakterből, a jobbközép - mindazonáltal szociálisan érzékeny - álláspontunkból egy tapodtat sem engedhetünk. Ezen a területen nincs hova hátrálni.
Zsúrpubi: Tegyük fel, hogy szűk két hét múlva Jakab Pétert elnöknek, önt pedig alelnöknek választják. Mire számíthatnak a választók az „új” Jobbiktól?
A. B.: Péter elnökké választása azért több az egyik lehetséges opciónál.
Ez az egyetlen reálisan elképzelhető forgatókönyv, hiszen talán csak nagyon kevesen nem látják, hogy elmegy mellettünk a magyar belpolitika, ha nem Jakab Péter lesz a Jobbik új elnöke. Ez a garanciája annak, hogy ne fogjunk padlót, és az EP-választás után már jobb eredményt produkáló önkormányzati megmérettetést követően tovább tudjunk erősödni, és az ellenzék vezető erejévé válhassunk. Hogy aztán az ellenzéki koordináció jobboldali-nemzeti lelkiismereteként a valamiféle korrupt balkáni krumpliköztársaságot építő Fideszt leválthassuk. Annak érdekében, hogy végre egy szabad és élhetőbb Magyarországot építhessünk.
Pétertől ennek a küzdelemnek a szívvel-lélekkel való vívására számíthatnak a választók. Az, hogy én alelnök leszek-e ennél jóval kérdésesebb, hiszen nagyon sok kiváló alelnökaspiráns indul, és áll a kongresszus elé január 25-én. Bárhogy is alakul számomra a tisztújítás, így vagy úgy, de tovább fogok küzdeni a fent meghatározott célért. Ha kell, akkor egyszerű tagként, szervezeti vezetőként, választókerületi elnökként, vagy sima országgyűlési képviselőként. Nem pozíciót hajkurászok, hanem feladatra jelentkezem. Teszem a dolgom.