Novák Katalin kiakadt a bungabungán, szerinte Jávor Benedek "meggyalázta Berlusconi méltóságát"

Ami pedig a legszórakoztatóbb, hogy ezért Karácsony Gergelynek írt nyílt levelet. 

Novák Katalin, a Fidesz alelnöke miután fotón pózolt a közismert kéjenc Silvio Berlusconival, szerdán nyílt levélben szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy határolódjon el párttársa, Jávor Benedek "mocskolódó kijelentésétől".

Jávor Benedek "mocskolódó kijelentése" ez volt:

Magyarul: Jávor Benedek imádkozik, hogy ne legyen kavarodás a meghívókkal, és Novák Katalin nehogy véletlenül egy ungabungaparti közepén találja magát egy keresztény családi értékekről szóló eszmecsere helyett.

Novák Katalin pedig emiatt hivatkozott levelében arra, hogy kinevezése után Karácsony Gergely azt mondta: olyan főpolgármester szeretne lenni, aki azokat is képviseli, akik nem rá szavaztak. "Én 24 éve Budapesten élek, és nem önre szavaztam. Joggal várom el tehát, hogy olyan embereket nevezzen ki felelős beosztásba, akik nem gyalázzák mások emberi méltóságát" - írta a babaváró hitel Alfája és Omegája.

Majd hozzátette: bízik benne, hogy a főpolgármester tájékozódik, levonja a következtetéseket, elhatárolódik "párttársa és személyes kinevezettje mocskolódó kijelentésétől", és olyanokat bíz meg a jövőben a budapestiek képviseletével, akik nem gyűlöletet szítanak. (:D :D :D - a szerk.)

Szóval, Novák Katalinnak nem tetszik a bungabunga. Pedig ahogy azt már mi is megírtuk, Silvio Berlusconinál nagyobb bungabunga ritkán szerepel ennyit komoly közéleti pozícióban.

Mondhatnánk úgy is - s meg is tettük -, hogy Silvio Berlusconi még egy szimpla, normálisan, józan paraszti ésszel gondolkodó hétköznapi ember számára sem a Forza Italia elnöke, és nem is Olaszország korábbi miniszterelnöke, hanem egy gátlástalan és gusztustalan erkölcsi hulla, egy korrupt politikusoknak szexpartikat szervező vén kéjenc. 

A kereszténykonzervatíverkölcsöscsaládanya Novák Katalint azonban ez nem zavarja. Sőt!