Novák Katalin 37568-adszorra is elmondta, hogy "reneszánszát éli a házasságkötés Magyarországon"

Kár, hogy ennek oka, hogy másképp nem lehet hozzájutni a "családvédelmi akcióterv" hiteleihez.

Reneszánszát éli a házasságkötés Magyarországon, harminc éve nem kötöttek annyi házasságot, mint 2019-ben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán.

Novák Katalin büszkén tért ki arra is, hogy a 2015 óta elérhető, két éven keresztül havi ötezer forintot jelentő első házasok adókedvezményét eddig 150 ezer pár, a júliusban hatályba lépett babaváró támogatást pedig több mint 67 ezren igényelték. A legtöbben a maximális 10 milliós összeget kérik - fűzte hozzá. 

Azt már nem tette hozzá, hogy esetleg aki valamilyen oknál fogva nem szeretne házasodni, hiába nevelne akár 4-5 gyereket is, neki nem jár "támogatás". Apropó "támogatás": hitel.

Azt se tette hozzá ugyanis Novák Katalin a büszkeség sajtótájékoztatójához, hogy 2019. harmadik negyedévének végéig csaknem 700 milliárd forinttal növekedett a háztartások hitelállománya, és szeptember végére meghaladta a 9720 milliárdot. Ekkora adóssága 2014 végén a devizahitelek forintosítása előtt volt a lakosságnak. 

Csak a szerkesztőségünk szűk környezetéből tudunk említeni legalább tíz olyan párt, akik kizárólag a babaváró hitel miatt házasodtak sietve, amit aztán önrészként használnak a jóval nagyobb lakáshitelhez. Mert ugye, Magyarország olyan király hely lett, hogy a fiatalok lakáshoz önerőből nagyjából 0 százalék eséllyel jutnak.

Persze, hívhatjuk ezt a házasság reneszánszának is nyugodtan, csak bődületes nagy hazugság.