Kásler Miklós rendkívül büszke a pedagógusok 10 (!) százalékos béremelésére

Ezért gyorsan közölte is, hogy milyen kiváló az iskolaigazgatók fizetése. A tanárokéról nem beszélt.

Kásler Miklós sajtótájékoztatón hétfőn elmondta, hogy a béremelés technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg, amelyre minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult, és az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint.

Rendkívül büszkén hozzátette, hogy a köznevelés hatékonyságának és színvonalának további emelése érdekében a kormány úgy döntött, hogy az intézményvezetők és helyetteseik júliustól a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek: egy ezernél nagyobb tanulólétszámú iskolát irányító, 35 éve a pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye a bruttó 182 700 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 629 300 forintról összesen bruttó 812 000 forintra emelkedik.
    
Egy négyszáznál nagyobb tanulólétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító, I. besorolású, egyetemi végzettségű igazgató keresete a bruttó 142 100 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 477 050 forintról összesen bruttó 619 150 forintra nő - fogalmazott.

Nagyszerű - mondhatnánk, csak éppen Kásler arról már nem beszélt mennyi is a pedagógusok bére. Spoiler: röhejesen kevés.

Egy angol szakos, budapesti kéttannyelvű iskolában tanító pedagógus fizetése nem éri el a szakmunkás minimálbért, azaz 130 ezer Ft-ot. És ezt nem (csak) a Soros-hálózat emberei írták meg, hanem az orbánista Pesti Srácok. A portálnak egy nő küldött levelet tavaly decemberben, melyben azt írja, hogy lánya napi 6-7 órát van benn és foglalkozik a gyerekekkel, szünet nélkül, csak épp anyagi elismerést nem kap érte.

Majd este még jön a felkészülés a következő napra. 2020-ban pedagógus I. minősítése lesz, amikor a nettó bére kb 145 ezer forintra emelkedik. Nagyon nehéz megélni ebből az összegből. Ezt a bérnövekedést csak 2021 januárjától kapja meg. Tehát a minősítésétől számolva, amely 2020 májusában történik meg, hét hónapot kell várnia még az emelt fizetésre. A lelkesedés így hamar elszáll a fiataloknál. Bár lehet, a statisztikai számok mást mutatnak, a pedagógusoknál nagyon magas a pályát elhagyók száma a megalázóan alacsony fizetés miatt - írta.

Mindezek fényében kérdezzük tengermély tisztelettel, hogy mi a búbánatnak tetszik úgy örülni, Kásler úr?

Ja, amúgy a szóban forgó hölgy azért a levele végén elárulta, hogy bár a Fidesz kizsigereli a lányát, azért ő lelkesen nézi a Hír TV-t és olvassa a Pesti Srácokat. Gratulálunk hozzá!