Soros György 1 millió euróval segíti Budapestet a járvány elleni harcban

Ez is egy olyan hír, amivel a kormánypárti propagandagyárak hasábjain, képernyőin nem fogsz találkozni.

A világjárvány nem ismer határokat: sem országok, sem emberek között. Mindannyian veszélyben vagyunk. Sokakat azonban különösen fenyeget a járvány: a sokszor zsúfolt idősotthonok lakóira és a hajléktalanokra gondolok, akik között sok az időskorú. Akik most elvesztik a munkájukat, a munkásszállók törékeny biztonságát, szintén a hajléktalanná válhatnak, ahol a tömeges fertőzés esélye igen magas.

- olvasható a közleményben, amiben ismertetik: a Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió Eurót adományoznak Budapestnek a koronavírus elleni küzdelemre.

Soros úgy látja, a városok és a helyi önkormányzatok óriási kihívással találták szemben magukat, hiszen egyébként is szűkös anyagi forrásokkal rendelkeznek. Ebben a rendkívüli helyzetben pedig ilyen körülmények között is meg kell oldaniuk a város működését, a szociális ellátást.

Budapesten születtem a nagy gazdasági világválság idején, alig egy évtizeddel a spanyol influenza pusztítása után. A járvány akkor több ezer halottat hagyott maga mögött Budapesten. A városban éltem át a II. világháborút, a nyilas uralmat, az ostromot. Jól emlékszem azokra az időkre, tudom mit jelent Budapesten élni rendkívüli körülmények között. A szülővárosom lakói iránti szolidaritás jegyében az általam alapított Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió eurót adományoznak Budapestnek a példátlan vészhelyzetben

- tette hozzá az üzletember.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a kormány, és az Orbán tomporából kikandikáló szennyportálok, propagandacsatornák nem verték nagy dobra, hogy az EU fel nem használt forrásokból, illetve a közös kassza javára nem fizetett büntetésekből összesen 37 milliárd eurót, vagyis 13 ezer milliárd forintot szórt szét a járvány ellen küzdő tagországok között, hazánk így 5,6 milliárd euróhoz, vagyis 2000 milliárd forinthoz jut.

Valószínűleg az évekig brutális kormánypárti lejáratókampánnyal szembenézni kénytelen Soros nagylelkűségét látva is teszik majd a dolgukat a szervilis propagandisták, vagyis egy határozott mozdulattal félrenéznek.