Müller Cecília büszkén jelentette be a járvány negyedik hetében: Védőfelszerelést kapnak a háziorvosok

Jobb később, mint soha.

Az országos tisztifőorvos közölte, 623 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek, 26-ra az elhunytak száma. A legutóbbi öt esetben, mindegyik személy szív-érrendszeri betegségben szenvedett, de számos egyéb krónikus, súlyos betegség is közrejátszott halálozásukban. Hatósági házi karanténba eddig 11668 állampolgárt rendeltek.

Müller kijelentette,

már az országban mindenhol megtalálható vagy beteg, vagy fertőzött.

Ezt követően ismét szép szóval igyekezett mindenkit az otthonmaradásra bírni, hozzátéve, csak a csoportosulások elkerülésével, a lakosság fegyelmezettségével lehet ellaposítani a járványgörbét.

Milyen kár, hogy ezt maga a miniszterelnök lehetetlenítette el, amikor rendeletében gyakorlatilag azt üzente a vírus szempontjából leginkább veszélyeztetett időseknek, nyugodtan menjenek az utcára, boltokba, piacra, méghozzá egy szűkített időtartamban, naponta 9-től délig.

Kiderült az is, hogy

  • 36 eljárást indítottak rémhírterjesztés,
  • 22-t közveszéllyel fenyegetés,
  • 33 esetben csalás,
  • és 10-et járványügyi szabályszegés miatt.

Nemhogy nem javallt, hanem kifejezetten fontos, hogy a gyermekek most is megkapják a szükséges, kötelező védőoltásokat

- mutatott rá Müller, aki azt is elmondta, szerinte nincs értelme a teljes lakosság szűrésének, majd örömmel jelentette be:

A háziorvosoknak védőfelszerelést tudnak juttatni azokból az eszközökből, amelyek a héten érkeztek Magyarországra, hiszen az alapellátásban dolgozó orvosok azok, akik az első vonalban találkoznak a betegekkel.

Nagyszerű felismerés ez az országos tisztifőorvostól. A hír pedig valóban igazán örvendetes. Csak egyetlen gond van vele:

Negyedik hete tart a járvány.