Kéri László: A kormányzati propaganda minden elképzelhető helyre befészkeli magát
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri
Zsúrpubi: Hosszú évek tapasztalatai alapján joggal számíthattunk arra, hogy a nyár közepén a politikai élet is szabadságra megy és nem tud, nem akar és nem is képes semmiféle említésre méltó eseményt produkálni. Most mintha mégis lenne miről beszélni…
Kéri László: az előző néhány nap hírein merengve csaknem fél tucatnyi olyan eseményt véltem felfedezni, amely külön-külön is megérdemelne egy-egy hosszabb bekezdésnyi meditációt. Meg is próbálkoznék ezekkel a kommentárokkal. Kezdhetjük például azzal, hogy a héten kiderülhetett: a Magyar Államkincstárnak feltehetően 235 millió forintjába került az a fajta alkalmi propaganda-kiadvány, amellyel a kormányzat a nyugdíjas réteget kívánná szédíteni. Mindjárt akadhat ezzel három probléma is. Először is, az MÁK egy olyan szakosított intézmény, amelynek a profiljába még a lehető legszélesebben értelmezett jóindulattal sem férne bele az aktuális kampánytevékenységeknek sem a folytatása, sem pedig a finanszírozása. Igaz, a büdzséjében aligha okozhat akár csak egy rezdülésnyi gondot is ez a fölösleges kiadás.
Másodszor, rendszerré vált a cinizmus, a kormány - és ezen belül a Fidesz kampánystábja - rendre azzal próbálkozik, hogy elbújjon a náluk nagyobb presztízzsel és szavahihetőséggel rendelkező intézmények mögé, miközben mindenki tudja, hogy ez a gigantikus lóláb a kormányzati propaganda-gépezet lováé.
Itt is hamar kiderült, hogy a három tagú „szerkesztőségből” ketten is a szűkebb gépezet államtitkárai. Harmadszorra emlegethetném a bárgyú színvonalat - mi is megkaptuk a postaládánkba - bár ezt talán nem is illene megemlítenem, hiszen maga a műfaj eleve erre szintre csábít. Inkább zavar az a fajta erőszakosság, ahogyan a kormányzati propaganda minden elképzelhető helyre befészkeli magát. Nagyon zavar az a védtelenség, hogy a legváratlanabb helyekről vagyok kénytelen naponta tucatnyi alkalommal hallani a kormányzati önfényezés és szelíd zsarolás elegyéből építkező sürgetést, miszerint küldeném már vissza a konzultációs kérdőívet… Ha elmenekülök a könnyűzenei csatornákra, ott is óránként utolérnek, ha menekülnék tovább az angol bajnoki szezont összefoglaló sportműsorhoz, ott is rám találnak. Nincs menekvés, és ennek az erőszakos agitációnak az ára sokszorosa lehet az előbb emlegetett nyugdíjas-hülyítésnek.
ZSPB.: Volt még egyéb bosszúságot kiváltó esemény is?
K.L.: Nem is annyira bosszúság, mint inkább egy hosszú leépítési és rombolás folyamat kényszerű tudomásulvétele miatti tehetetlenség. A héten megjelent a Színház- és Filmművészeti Egyetem élére kinevezendő kuratórium névsora. Egy vérig sértett és folyamatos kormányzati segítséggel előretolt alkotó ember újabb politikai térfoglalását körbeveszik érdektelen és oda nem illő alakokkal, olyanokkal, akiknek nem sok fogalmuk lehet mindarról, ami eddig az egyetemen folyt. Sok-sok évtizeden át. Ezen az egyetemen 21 éven át tanítottam, valaha ide kaptam - 1997-ben - a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat, 2007-ben itt védhettem meg a habilitációmat egy olyan bizottság előtt, amelyben három Kossuth- és egy Széchenyi-díjas ült; gondolhatod, hogy mit érezhetek, amikor most közölt a névsort meglátom. Milyen érzés szembesülni az egykori meg a mai vezérkarok színvonalának elmondhatatlan különbségével. Meg a többi, egykor volt kollégám is mit érezhet.
Nem mintha meglepődtem volna, hiszen 2010 után a szemem előtt zajlott az egész felsőoktatás és ezen belül a mi egyetemünk tönkretétele is, ezért is mentem nyugdíjba azonnal, amikor ezt már megtehettem.
Nem szerettem volna mindennapos szemtanúja lenni mindannak, ami azóta, évek óta szisztematikusan történt, de ettől még nem lehetek közönyös szemlélője annak, ami az Akadémián is történt, meg persze minden egyéb helyen, amióta ez a tudatos, értelmiség- és tudásellenes hajsza tart. És még nincs vége, ne reménykedjünk! Egészen addig tart majd a pusztítás és rombolás, amíg akad még valami elpusztítani való.
ZSPB.: Ha már pusztítás: az Index haláltusája is tovább folytatódott.
K.L.: Igen, ez így van és azóta már legalább tucatnyi alapos elemzést olvashattunk, csupa olyan írást, amely rendre beilleszti az Index kinyírását mindabba, amit a Fidesz 2010 óta a magyar társadalom nyilvánosságának gyökeres átalakítása és lezüllesztése terén tett és tesz majd még. Érdemes lenne egy antológiába mindezt kiadni, későbbi korok olvasóinak nagyszerű látlelet lenne mindarról, amit ma még csak homályosan láthatunk. Korábban is lehetett sejteni, hogy nem egészen az eredeti forgatókönyv szerint zajlottak a pusztítás egyes fázisai, az elmúlt héten viszont megjelent még egy és egészen vérforraló elem: a kormányzati média elkezdte azt az összeesküvés-elméletet terjeszteni, mintha valamiféle baloldali belügyről lenne csak szó, és ők igazán, de nagyon-nagyon sajnálják mindazt, ami az Indexszel történt.
Ha ez így megy tovább, akkor ősztől még arra is számíthatunk, hogy ha elkapsz egy betörőt a lakásodban, akkor téged fognak felelősségre vonni, mert veszélyezteted az illető megélhetését, netán a gazdaság újraéledését.
Végül is, akár egy egész népet is meg lehet időlegesen győzni mindannak az ellenkezőjéről is, amit amúgy a saját szemével világosan láthatott, ha van ehhez tekintély, pénz és kellően hatékony fórumok tömege. S ha még arról is tudsz gondoskodni, hogy másféle vélemény ne kaphasson hangot. Ekkor még azt is be lehetne beszélni - akár még millióknak is -, mint pl. ezen a héten, hogy mi tulajdonképpen egy fillért sem kapunk az Uniótól. Csak azt nem értem, hogy ha ez így volt, akkor miért kellett Brüsszelbe kimenni és győzni?