A Pesti Srácok orbánistája megírta: Az egyetemistának kuss a neve
A Párt által kitartott illetékes elvtárs üzent: "Ide tanulni jártok, nem követelőzni. A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok, figyeltek."
A Pilhál György fiaként funkciónáló, tehetsége hiányából fakadó lyukakat mostanában az Orbántól átvett "libernyákozással" foltozgató Pilhál Tamás van megjelölve szerzőként annál a Pesti Srácok cikknél, amiben a kormánypártok felkent kádere magát hatalmi pozícióba képzelve kijelenti: egy egyetemistának nincs döntési joga. Ül, hallgat, kussol. És kajálja, amit elé tesznek.
Furcsa érzés lehetne ilyen sorokat olvasni egy "Pesti Srácok" név alatt futó "szellemi műhely" világhálóra ömlesztett tartalmaiban annak tudatában, hogy 1956-ban a műegyetem diákjai írták a forradalom politikai programját, de a rendre Rákosi Mátyás örökén lépdelő Habony-növendékektől tulajdonképpen mindez egyáltalán nem furcsa. Mondhatni, a napi rutin része.
„Ki is írták a transzparenseikre: „Free SZFE”. Miféle szabadságról hadováltok, ifjak? Zavart érzek az erőben. Ez egy egyetem, nem pedig Woodstock vagy Ozora, ahol napokig hentereghettek a fűben, szétcsúszva. Ide tanulni jártok, nem követelőzni. A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok, figyeltek" - írja bátran a kislányok bugyija alá fényképező fideszes zugfirkász.
Vezércikke a Színház- és Filmművészeti egyetem diákjaihoz szól, akik tiltakoznak a kormányzati átszervezés és a nyakukra ültetett kuratórium ellen.
De van még ott, ahonnan ez jött:
"Elképzelem magam, amint hatévesen ülősztrájkba kezdek az általános iskolában, amiért Attila bácsi az igazgató, nem pedig Kati néni… Majd gyorsan kiröhögöm magam: ekkora ökrök a mesékben sincsenek. De nicsak, a mi kis szürreális valóságunkban mégis akadnak."
Különös, hogy Tamás pont az általános iskolát említette, mert ő például a szabad véleményalkotás képességét utoljára akkor alkalmazhatta, mikor alsó tagozatban kiválasztotta, hogy meleg tejet vagy kakaót kér-e a reggeli kiflihez. Azóta azonban kizárólag öntudatos seggnyalásból ragad tollat.
De nem csak diákéveit képzelhette el a tehetséges újságíró, hanem nagy valószínűséggel a kitartó szervilizmus okozta mámor olyan képzelt hatalmi magaslatra repítette, ahol már-már úgy érzi magát, mint a tapasztalt kokós: mindenkinél erősebb, okosabb, keményebb. A "pupákok" nem fogják föl, hogy nekik itt nem osztottak lapot, és az ő feladata beleverni az ostoba agyukba, hogy itt ugyan az égvilágon semmiről nem dönthetnek, örüljenek, ha kussolni hagyják őket:
„Márpedig, pajtások, akár elfogadjátok, akár nem, ti jelen pillanatban diákok vagytok, hallgatók, nem pedig a kormány. Nem ti döntötök, hanem ők. Világos? Majd ha egyszer fölnőtök (pár évtized múlva), nos, akkor majd dönthettek bizonyos ügyekben – ám arról, hogy ki vezesse az egyetemet, akkor sem. Azért nem, mert az nem a ti asztalotok, pupákok! Milyen nyelven írjam, üzenjem, morzézzam ezt nektek, hogy fölfogjátok?”
Pilhál Tamás talán azért oly' ideges és frusztrált, mert pontosan tudja, hogy mire ezek az egyetemisták "fölnőnek", ő már sehol nem lesz. Vagy pontosan ugyanott, ahol most: a Párt által fizetett bértollnok szerepében. De semmi esetre sem a saját elvei mellett.
Mondjuk, talán még néhány évtized múlva lehet belőle egy kiváló Vörös Október zakós tankerületi igazgató is, aki majd jó posztkádáristaként a fingszagú börkanapéjára hívja be a "rendszerellenes" tanárokat és diákokat, hogy felvilágisítsa őket a "helyes magatartásról". Ahogy jelenlegi feladatköréhez, tehetség és tudás ahhoz sem kell, csak párthűség.