Itt már nem lehet szelídnek lenni - mondta a katolikus pap a Hír TV-ben, majd buzizott párat

A keresztényi szeretet és elfogadás jegyében. És persze a nemgyűlöletkeltő kormánnyal, illetve Novák Előddel szoros erkölcsközösségben.

A Hír TV Civil kör című "vitaműsorában" - amit a 444 szemlézett - kerültek szóba a hétvégén a közintézményekre kitűzött szivárványos zászlók és a Pride is. A műsor egyik vendége volt Osztie Zoltán katolikus pap, aki főleg az ország és a keresztény értelmiségek legnagyobb problémáját helyezte monológjai középpontjába: a "buzi zászlót". 

„Itt már olyan abszurddá vált a társadalmi környezet és az ideológiai háború, hogy itt már nem lehet szelídnek lenni, itt nemet kell mondani. Tehát mindarra, amivel itt találkozunk, és amiről itt beszélgettünk is: buzi zászlótól kezdve sok minden más egyéb. Itt már nem lehet hallgatni tovább” - mondta a jóízlés és erkölcs felkent védelmezője.

Aztán ki is kérte magának a buzi zászló használatát:

„Egyrészről kikérem magamnak, hogy a magyar zászló mellé odarakják a buzi zászlót. Ne akarjuk a normalitás alternatívájaként föltüntetni a beteg életformát vagy a torzó életformát.” 

Egyrészt.

Másrészt pedig hálás Novák Elődnek.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége amúgy éppen a hónap elején elemelte fel a szavát a magyar közélet tisztaságáért, a kulturált kommunikációért. Persze, egy országos televízióban való buzizás egy katolikus pap részéről simán belefér a tiszta közélet szűk keretei közé. Magyarországon legalábbis mindenképpen.