Egy zenei forradalmár a 19. századból - 183 évvel ezelőtt született Georges Bizet
Ki ne hallott volna már a Carmenről, a Prosper Mérimée regénye alapján született operáról, amelyben egy tüzes cigánylány tragédiával végződő történetét zenésítette meg Georges Bizet? Talán Bizet is az egyműves zeneszerzők közé tartozott, aki megírta az operatörténet legismertebb és legkedveltebb darabját, ugyanakkor a sikert és a boldogságot csak hallomásból ismerte?
Németh Amadé zenetörténész majdnem fél évszázaddal ezelőtt tett egy kísérletet arra, hogy első magyar Bizet-monográfiáján keresztül a nagyközönséggel kicsit jobban és alaposabban megismertesse a francia zenei géniusz életét és munkásságát. Ami persze nem volt mindig egyszerű, mert például 1938-ban is akadtak olyan fasiszta könyvégetők, akik megpróbálták bebizonyítani, hogy Bizet zsidó származású, de végül egy rokon minden kétséget kizáróan megcáfolta az állítást, így a művész remekművei elkerülték a máglyahalált.
De milyen is volt valójában a francia művész? „Zenéjében forradalmár volt, de lelkében nyugalomra vágyó párizsi polgár.”- írja Németh Amadé. Tette ezt Bizet egy olyan században, amely a szélsőséges romantika, a kegyelmet nem ismerő forradalmak és háborúk, no meg a kendőzetlen valóságot bemutatni vágyott realizmus időszaka volt. A két oldalról is zenei hajlamokat örökölt művész igazi csodagyereknek számított, aki már tízévesen a párizsi Conservatoire korengedményes hallgatója lett és megkezdhette tanulmányait a zongora-szakon.
Egy muzsikus kollegája, Henri Maréchal a következőképpen emlékezett vissza a tanuló Bizet-re: „Nyugtalan, türelmetlen, kissé zavarodott, kijavítja magát és bocsánatot kér, pazarolva a dicséretet, vigyáz, hogy senki érzelmeit meg ne bántsa, éleselméjű, leleményes, nagyon lendületes, éles kritikus.”-idézi Németh a fiatal muzsikus jellemzéséből.
A később római nagydíjat is szerző művész hosszabb ideig tartózkodott Olaszországban, azonban családi gondok miatt megszakította külföldi utazását. Édesanyja halála rendkívül megviselte a művészt, azonban Párizsba hazatérve is rengeteget dolgozott: tanított és komponált. A Carmen megírása előtt még számos remekművet alkotott Bizet, mint például a Gyöngyhalászok című operát. Ez utóbbi mű bemutatója is csak félsiker volt, noha a szerző kortárai közül az opera legnagyobb méltatását Hector Berlioz írta meg. Nem sokkal később Bizet rendkívül jó barátságba került Alphonse Daudet íróval is, mivel Daudet Az arles-i lány című színdarabja alapján komponálta meg azonos című operáját is. A zeneszerző utolsó nagy műve a Carmen volt, amelynek 1875 március 3-i bemutatójára szinte az egész párizsi arisztokrácia és nagypolgárság kivonult. A mű merész, új hangvétele azonban meghökkentette a publikumot- írja Németh könyvében, így tulajdonképpen a valóságban a szerző, de igazából a közönség bukott meg. A sajtó sem tudott mit kezdeni az új operával. Bizet már nem élte meg a bécsi bemutató hatalmas, világraszóló sikerét. Súlyos betegségeben szenvedett és a sok kudarc és a meg nem értettségből eredő, gyötrő depresszió csak még jobban elgyengítette a művészt. A zeneszerző 36 éves korában, a várt és megérdemelt siker beköszönte előtt hunyt el. Nevével fémjelzett operája, a Carmen azonban nem sokkal halála után a világ egyik legismertebb és legtöbbet előadott műve lett.
(A cikk eredeti változata 2020.10.25-én készült.)