Csökkent a Fidesz támogatottsága, erősödött a Jobbik

A kormánypárt tábora 4 százalékponttal csökkent, így októberi támogatottsága a teljes választókorú népességen belül 32 százalékon áll. A DK stagnál, a Momentum gyengült, a magyar néppárt, a Jobbik viszont erősödött. 

Míg az első hullámból a Fidesz, főként a kommunikációs bullshiteknek köszönhetően viszonylag jól ki tudott evickélni, már nem igazán bizonyul hatékonynak az Orbán-kormány propagandagyárain keresztül sulykolt sikeres járványkezelésről szóló duma. Ami a munkanélküliek, valamint a járvány következtében elhunytak számának tudatában nem meglepő. 

pártok_támogatottsága

A Jobbik erősödéséhez feltételezhetően a borsodi időközi választáson tapasztalható, példa nélküli ellenzéki összefogás, a sikeres koordináció, és a brutális fideszes médiatúlsúly, a szavazatvásárlás, krumpliosztogatás ellenére elért szoros eredmény, no meg Jakab Péter pártelnök egyre növekvő népszerűsége is hozzájárult. 

A kormányközeli Závecz felméréséből kiderült az is, hogy Orbánék hívei továbbra is aktívak, de a vidéki városokban 8 százalékponttal lett alacsonyabb a fideszes tábor, és a fővárosban is ugyanennyit csökkentek. A falvakban viszont nagyon minimálisan, 2 százalékponttal többen lettek a kormánypárt támogatói. 

Az aktuális közhangulatról a választók 57 százaléka úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, míg a derűlátók aránya mindössze 33 százalék.