Igazságszolgáltatás: Nagyobb büntetés jár egy krumpliszsákért, mint 19 ezer pedofil fotóért

Úgy tűnik, Orbán Viktor "méltósága" többet ér, mint a gyerekeké.

Példátlanul magas összegre, 4,4 millió forintra büntette Kövér László házelnök Jakab Pétert, a Jobbik elnök-frakcióvezetőjét, a múlt heti krumpliszsákos akciója miatt. A kormánypártoknak nagyon fájt az igazsággal való szembesítés.

Ha emlékszik még valaki, nem volt olyan rég, Kaleta Gábor, az Orbán-kormány pedofília miatt elítélt volt perui nagykövete, akinek laptopján 19 ezer gyermekekről készült pornográf felvételt találtak, csupán egy 1 év felfüggesztett börtönt kapott, illetve 540 ezer forintos pénzbüntetést kellett fizetnie.

Ez a Krumplikirály igazságérzetét korántsem sértette annyira. Már csak azért sem, mert az ügy részletei továbbra is titkosak.

A Jobbik egyébként már négy évvel ezelőtt beadott pedofilokra vonatkozó szigorító javaslatokat. Mint Ander Balázs, a párt képviselője ezzel kapcsolatban fogalmazott, az "iszonyatos aberráció nem egyeztethető össze pártszínezettel, hiszen a simulékony pszichopaták sok helyre befurakodhatnak, az viszont a mindenkori hatalom sara, hogy a legkeményebb megtorlásban részesülnek-e, vagy megússzák felháborító ejnye-bejnyével.”

A kormánypártok számára nem volt ennyire fontos az ügy.