Kéri László: Mintha tervezetten akarnának minket hozzászoktatni az egyre rosszabb számokhoz
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri
Zsúrpubi: Mozgalmas hét van mögöttünk.
Kéri László: Igen van ez így, hogy a szokásosnál többszörös terjedelem sem lenne elég arra, hogy legalább a legfontosabb eseményeket széljegyzetszerűen megbeszélhessük. Most is szét kell választani még az itthoni fejleményeket is úgy, hogy: „mit is tartsunk igazán lényegesnek?” A járvánnyal kapcsolatosakat, avagy a politikai-közéleti eseményeket? Aztán a járvány ürügyén lehetetlen nem tudomást venni mindarról, ami a közvetlen európai környezetünkben zajlik. Nem beszélve arról sem, hogy az amerikai elnökválasztás utózöngét sem lehet szó nélkül hagyni...
ZSPB.: Maradjunk egyelőre itthon és a vírusnál!
K.L.: Annál is inkább, mert hétfőtől kezdve elvileg sokkal szigorúbb és újabb szabályok között kellene élnünk. Ámbár, egy hét elteltével az az érzésem, hogy a nagy hangon beharangozott intézkedéseknek egyelőre jóval nagyobb a füstje, mint a lángja. Először is, mintha a legfontosabb következménye az lenne, hogy este nyolc óra után el kellene néptelenedniük az utcáknak és csak a kutyasétáltatók szűkre szabott mozgási lehetőségeinek lenne szabad látszódnia. S hogy mindez mit jelent a járvány további, jószerével akadálytalan további terjedése szempontjából, ennek kapcsán őszintén szólva inkább hinnék a számoknak, mint a hivatalos, kormányzati magyarázatoknak. Most írjuk november közepét, nézzük meg egyelőre CSAK a novemberi tendenciákat.
A megbetegedettek száma nagyjából megduplázódott: november elsején 79 ezren voltak, mikor ez a beszélgetés megjelenik, akkor már a 150 ezer közelében lesz. Az aktív fertőzöttek esetében ez a tendencia hasonlóan rossz: elsején még 57 ezren voltak, szombaton ez a szám már 106 ezerre nőtt. A kórházi ápolásra szorulók száma is feltartózhatatlanul nőni látszik, elsején még 4200 körüli, most pedig már hétezer fölötti ez a szám.
S még azt sem árt tudnunk, hogy e növekvő tendenciák kísérteties hasonlóságot, párhuzamosságot mutatnak a napi tesztelési adatok hullámzásával. Magyarán, fogalmunk sincsen arról, hányan betegedhettek meg az országban, csak annyit tudhatunk, hogy éppen hány ember tesztje eredményeként hogyan alakulnak a napi számok. Akinek van idege, türelme és minimális felkészültsége ahhoz, hogy legalább több hetes tendenciák adatait vizsgálgassa, az nehezen képes szabadulni attól a gyanútól, mintha tervezett, adagolt, előre kiszámított módon, mintegy zsilipelve akarnának minket hozzászoktatni a rosszabb és minél rosszabb adatok befogadásához. Ám az is lehetséges, hogy a döntéshozóknak sincsen valós képük a tényleges valóságról, de ez lenne a tragikusabb értelmezési lehetőség. Szóval, bárhonnét is nézem, ezek a nagyhangú intézkedések roppantul mesze esnek a valós veszélyhelyzettel történő megbirkózás lehetőségétől és szándékától. Inkább szolgálják azt, amit már tavasszal és kora ősszel is sejteni véltem: a kormány és személy szerint Orbán Viktor szeretne mindent elkövetni annak érdekében, hogy ebből az alig megoldható helyzetből is látványosan győztesen kerülhessen ki. Csakhogy maga sem képes átlátni egy olyan folyamatot, aminek a kimenetele annyiféle váratlan tényező függvénye, hogy úgyszólván modellezni sem lehetséges.
Ezért aztán azt teszi, amit Trump is tett az utolsó hónapban: állandóan hajtogatja a várható vakcinák megváltó mivoltát. És folyamatosan játszadozik a biztosra semmiképpen sem ígérhető határidőkkel. Hol januárban győzünk, hol áprilisban, hol pedig a jövő tavasz végén. Ez persze legyen annak a gondja, akinek a fejében a világ vészesen leegyszerűsödött egy gyerekes háborúsdi szerkezetére, ahol csakis győzelmek és vereségek lehetségesek. Egyszer azért nem ártana nemcsak a leendő győztesek fejével gondolkoznia, hanem legalább egy pillanatra beleélhetné magát abba is, milyen lehet a vesztesek élete.
Egy kormányzatnak a konkrét közeljövőre nézve még akkor is kellene világos, elmagyarázható és védhető stratégiájának lennie, ha tényleg lehetséges lesz az ország beoltása akár már áprilisban is. Vessünk egy pillantást azokra a trendvonalakra, amikről az elébb beszéltem: ezek csak a novemberi, az elmúlt két hét adatai. Mi lesz a sikeres vakcina beadásáig? Mi lesz a következő két, három és négy hét során? Karácsonykor? Az ünnepeket megelőző bevásárlási ámokfutások tömegjeleneteikor? Mégis, mit gondoljunk, hogy hány kórházi ápolttal, aktív beteggel elhalálozottal fogjuk zárni ezt a rémes évet? Már ma is az a helyzet, hogy nem múlik el nap anékül, hogy valaki ismert sportoló, művész, közéleti szereplő haláláról és/vagy súlyos megbetegedéséről ne értesülnénk.
Azt érzékelem, hogy egyre tágul az a fajta társadalmi percepciós kör, amelyben előbb-utóbb nemcsak százezrek, hanem majd milliók érzik magukat közvetlenül is érintve, veszélyeztetve. Mert mindenkinek lesz ismerőse, gyereke, tanára, egészségügyi dolgozó kapcsolata olyan, akik nem úszhatták meg a járvány százezres érintettségű tömegeivel való napi találkozást.
És ez alapvető különbség a tavaszi zárlathoz képest. Akkor az ország elsöprő többsége személyesen alig találkozhatott a vírussal, most viszont legkésőbb két-három hét múlva mindennek az ellenkezője lesz igaz. És akkor már nem fog segíteni a gondterhelten össze-vissza magyarázkodó kormányfő naponkénti médiapózainak váltogatása. Akkor már a legelkötelezettebb Fidesz-hívőknek is inkább akad ezer más gondjuk annál, minthogy a legújabb hősi póz rejtelmeiben fürdőzhessenek meg.
ZSPB.: Ehhez képest a kormány ezen a héten is elkövetett egy olyan háromszoros Alaptörvény-módosítást, amelyeknek a kicsikarását még a leghazugabb nemzeti konzultáció aktivistái sem követelték.
K.L.: Kikre is hivatkozhatnak? Miért is volt mindez éppen most és éppen ilyen helyzetben fontos? Össze-vissza beszéd és képmutatás persze most is van, de-még egyszer kérdezem és mondom: ilyen páratlanul növekvő veszélyhelyzet kellős közepén ezen jár az eszük? S ha már Ausztria, a kormányfő mostanában előszeretettel emlegette, hogy az ő szemei félig a szomszédos Ausztrián függenek. Nos, szombat este Kurz bejelentette a legszigorúbb, itthon nálunk most még elképzelhetetlenül kemény korlátozásokat, egészen december 6-ig, azaz legalább három hétre. Megnéztem az elmúlt hetek ausztriai adatait, és a tendenciákat. Nos, nem látom különösebben tragikusabbnak, mint a magunkét. Vajon Kurznak hányszor fog eszébe jutni az osztrák alkotmányon és választási rendszeren változtatni? S merrefelé néz majd Orbán holnaputántól? Facebookon, privát videón, látszólag külföldnek küldött üzenet útján, vagy előre lebeszélt szolgálatkész interjú keretében fogjuk mindezt megtudni? Lesz miért izgulnunk…