Orbán Viktor császárok és diktátorok örökén lépked

Voltak és vannak a világon olyan munkák, amit vagy erőszak, vagy nagyon sok pénz, a gerinc hiánya, esetleg ezek kombinációjának hatására vállalnak el az emberek. Az előbbi kategóriába a kávébab-szüretelés és a gyémántbányászat tartozik a világ nálunk szerencsétlenebb részein, utóbbiba a közmédia szerkesztőinek csoportját szokták beosztani. Ennél egy fokkal súlyosabb, mikor az embernek közvetlenül az élete van veszélyben: több ezer éves hagyományra tekint vissza az előkóstolás intézménye is.

Már római császárokról is feljegyezték, hogy a hatalmi paranoia elhatalmasodása jeleként több olyan rabszolgát is tartottak, akiknek egyetlen feladatuk volt, hogy uruk elé felszolgált étkeket leteszteljenek, csak azért, hogy nincs-e benne esetleg méreg, amellyel a felséges császár életére törhetnek. Joszif Sztálinról és Adolf Hitlerről is megemlíti a történetírás, hogy seregnyi előkóstolót tartottak hasonló merényletkísérletek kivédésére.

Ebbe a z előkelő klubba csatlakozik a mi drága miniszterelnökünk, akiről pár napja a Blikk jegyezte meg, hogy bizony, rá is vigyáznak ily módon. Az ugye tudvalevő, hogy a miniszterelnök (meg még pár másik közjogi méltóság) védelmének feladata a Terrorelhárítási Központot illeti. Mint a cikkből kiderül, mind az ételek beszerzését, mind az elkészítését felügyelik a TEK-esek, nehogy oda kicsit sem illő dolog kerüljön az étkekbe a hivatalos rendezvényeken.

Elképzelem a jelenetet, mikor a szakács mellett a piacon ott grasszálnak az alaposan kitesizett kommandósok, valamint az elkészítés alatt szintén árgus szemekkel lesik a kondért, hátha egy imperialista felforgató sous-séf pont akkor tenné bele a novicsokot a libamáj-pástétomba, mikor ők éppen pislognának egyet.

A biztonság kedvéért megkérdeztük őket, hogy pontosan hogy kell ezt elképzelni, ám érdemi választ sajnos nem kaptunk. Ez valahol érthető, nyilván nem akarják kiadni a biztonsági protokollt.

Mint portálunknak írták, "a TEK a személyvédelmi feladatai kapcsán, megelőző védelmi intézkedései között - jogszabályban meghatározott feltételek mellett - végez élelmiszerbiztonsági ellenőrzést". Hozzátették, hogy ilyen tevékenységet a személyvédelemmel megbízott szervezetek évtizedek óta végeznek Magyarországon, de "az ellenőrzés részletei nem nyilvánosak".

Rövid kereséssel azt sem tudtuk meg, hogy vajon Angela Merkel vagy Emmanuel Macron is rendelkezik-e előkóstolókkal, vagy csak a mi Viktorunk olyan paranoiás, hogy ez feltétlenül szükséges a brüsszeli munkavacsorákon.