Lúdas Matyi és a parizer
Dicséretes éleslátással vette észre a Magyar Hang publicistája a "Ludas Matyi és a plebejus kurzus" című cikkében, hogy mennyire tökéletes a Ludas Matyi-Döbrögi párhuzammal jellemezni Jakab és Orbán csatáit az Országházban és azon kívül. A további gondolatmenet azonban teljesen téves, nem beszélve a felesleges "name dropping"-ról Jung belekeverésével.
Jakab valóban kiválóan állt az élére az úrhatnám és pöffeszkedő Orbán ellen lázadó közérzésnek, hogy "Lúdas Matyiként" azokat képviselje, akiknek csak parizer jut vagy még az se. Nincs azonban ebben semmi "baloldali", ahogy a "néppártiságban" sem, amely történetileg tekintve sem nem szükségszerűen nacionalista, sem nem baloldali.
A néppártok nem feltétlenül nacionalista pártok, akkor sem, ha nemzeti elkötelezettségűek. A néppártiság nem kizárólag egy nép érdekeit, hanem "a nép" érdekeit kívánja szem előtt tartani, és mint ilyen, a 19. század második felében terjedt el a szociális gondolat részeként, aminek semmi köze a diktatórikus kommunista eszmékhez, viszont erős a köze a munkások, mezőgazdasági dolgozók, munkavállalók érdekeinek a képviseletéhez. Ezért sokkal közelebb áll a nyugati jóléti, ha teszik, "polgári "(welfare state) társadalom kialakulásához, mint a keleti autokráciákhoz.
Egy néppártnak tehát tökélestes szimbólum Lúdas Matyi, aki azonban szintén nem egy baloldali forradalmár. Fazekas főhadnagy nem volt baloldali, művét az irodalomtörténet a magyar polgári átalakulás előfutárának tekinti, ahogy a francia irodalomtörténet Pierre Beaumarchais Figaróját, ami alig negyedszázaddal előzte meg Fazekas művét. Az érdemeken és teljesítményen alapuló polgári társadalom víziója a privilégiumokkal és előjogokkal szemben.
Büszkén vállalhatja tehát Lúdas Matyi szerepét Jakab még akkor is, ha a sötét Rákosi-korszakban, 1950-ben készült a mindenki által ismert azonos című film a tragikus sorsú színészzseni, Soós Imre főszereplésével.