Soros pénzén tanult, rosszul hazudik és rémhíreket terjeszt: kicsoda Hollik István?

Hollik István nemrég bejelentette, hogy telefonos kampányt indít a Fidesz, melyben arról kívánják “tájékoztatni” a lakosságot, hogy az ellenzék oltásellenes. A Jobbik feljelentette Hollikot rémhírterjesztésért, bár NERisztánban arra, hogy egy ilyen eljárás a Fideszre nézve kellemetlen következményekkel járna, gyakorlatilag nulla az esély.

Hollik István egyike a Fidesz azon politikusainak, akik gyorsan törtek viszonylag magasra (vagyis inkább mélyre, ha igazán képletesek akarunk lenni), gyakorlatilag a nulláról. Az ilyenekkel az a baj, hogy borzasztóan szolgalelkűek és tartás nélküliek tudnak lenni, hiszen pontosan tudják, hogy nem a tehetségüknek és a szorgalmuknak köszönhetik a pozíciójukat. Nézzük meg ennek a szervilis politikusnak az életútját, hogyan lett a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A parlament.hu-n közzétett életrajzával csupán két baj van: borzasztóan rosszul van megírva és több éve elavult. De komolyan, bármilyen egyszerű, kétkezi, rosszul fizetett állásra történő pályázás során az első körben kirostálnának, ha ilyen ócska és régi önéletrajzot adnánk be, Holliknak meg (bruttó) másfél millás fizetés pottyan le minden hónapban. 

Budapesten született, 1982-ben, majd Nagymarosra költöztek, a váci Piarista Gimnáziumban érettségizett. Az ELTE Tanárképző karán szerezte az első diplomáját majd a Corvinus Egyetem Századvég Politikai Iskola fideszes káderképzőjén politikai szakértő képesítést szerzett. Érdekesség, hogy a kormányzati pénzből fenntartott intézmény az Átlátszón látható levél szerint 1999-ben még a Soros Alapítványnak rebegett hálát a kapott támogatásért. Igaz, hogy ezt csak egy kicsivel előzte meg egy hasonlóan kínos sztori. 1998-ban Hollik anyjának, Rendessy Annamáriának is adományozott a Soros Alapítvány 50.000 forintot, melyet Hollik később, amikor már szélkakas módjára szidta az öreg Gyuri bácsit, nem sietett visszafizetni. 

Hollik 2003-ban a Kereszténydemokrata Ifjúsági Szövetség tagja lett, melynek később alelnöke, majd elnöke is volt. A Fideszbe és a Kereszténydemokrata Néppártba 2004-ben lépett be (egy fenékkel két lovat?). Politikai karrierje 2010-ben indult be, ekkor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri kabinetjében kezdett dolgozni, majd 2012-ben a Kormany.hu főszerkesztője lett, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai tanácsadója. 

Országgyűlési képviselőként a 2. ciklusát tölti, azonban ez nem volt olyan sima ügy, mert egyik parlamenti ciklushoz sem annak kezdetén csatlakozott, hanem valamivel később, ha ló nincs, jó a szamár is alapon, más mandátumát átvéve. A 2014-18-as ciklushoz 2015-ben csatlakozott, Papcsák Ferenc mandátumát vette át, aki a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke lett, ami összeférhetetlen az országgyűlési képviselői feladatkörrel. A 2018-22-es ciklusban is csak másodhegedűs lehetett: Hirt Ferenc halálával Hollik vette át a mandátumát. Ezzel a lendülettel kormányszóvivő lett, majd 2020-tól a Fidesz kommunikációs igazgatója. 

Vagyonnyilatkozata alapján egy I. kerületi, 57 nm-es ingatlana van, amit családon belüli ajándékozással szerzett 2012-ben (mennyivel menőbb, mint néhány pár új zokni, hát nem?).  Nős ember, három gyermeke van, ebből a szempontból a kormány elvárásait már teljesítette. Azonban van itt egy kis érdekesség. 2015-től 2019-ig Hollik kezdetben 7,2 millió forintos hitele évről évre néhány százezer forinttal csökkent, majd hirtelen megugrott 10 millió forinttal, ugyanakkor pedig hirtelen lett 10 millió forint megtakarítása állampapírban. A következő évben a hitertartozása 4 millió forinttal nőtt, míg a megtakarításai nagyjából ugyanennyivel nőttek. Létezik, hogy azért vett fel hitelt, hogy állampapírt vegyen belőle? Ez nem lenne okos gondolat, hiszen az állampapír nem hoz annyit, mint amennyi kamatot fizet a hitelre. Azonban, ha valaki azért vesz fel hitelt, hogy azzal más forrásból származó jövedelmét mossa tisztára, azt egyszerűen pénzmosásnak hívják. Hollik viszont mint kiemelt politikai közszereplő, fokozott ügyfél-átvilágításon kell, hogy átessen minden hitelfelvétel során. Nem akarunk találgatni, de nem lepődnénk meg, ha egy kormányközeli bank felé lenne eladósodva. Igaz, hogy közben a 2016-os Ford Mondeo is eltűnt a dokumentumból, amit évek óta birtokolt, amennyiben azt eladta, az 3,5-4 millió forintért mehetett el. Ja, és közben finanszíroztunk neki egy hajbeültetést is, az is alsó hangon 2-3 millió forint lehetett, mindennel együtt.

Ha valaki kommunikációval foglalkozik, megtanul olvasni a sorok között és hallani a szavak között. Hollik nyilatkozataiban a hangja tompábban, elfojtottan szól, mint általában, ami annak a jele, ha valaki elhallgat, megmásít, vagy elferdít valamit. És bár kommunikációs igazgató a titulusa, feltűnő, hogy interjúhelyzetben, amikor nincs előtte megírt szöveg, nem fogalmaz kerek mondatokban, nem tud beleállni határozottan a beszélgetésbe, nem uralja azt. Amikor egyszerűen csak hazudni kellene egyet, azt is köntörfalazva teszi, úgy, hogy jól látható a hamissága. Állította, hogy az ellenzék osztogatott krumplit az időközi választáson Koncz Zsófia fényképével, de annyira szánalmasan, hogy egy ötéves gyerek is levehette, hogy ez bizony kamu. A laptopokra sem reagált egyértelműen, merthogy azt is osztogattak, ezt ugyan nem tagadta, de megpróbálta elmismásolni. Pedig annyira egyszerű lett volna a digitális oktatásra fogni, de még ez sem ment neki rendesen. Amiben eggyel “ügyesebb” volt, az a matricázás: 2018-ban az Amnesty International bejáratát díszitette ki “Bevándorlást támogató szervezet” felirattal - a gond az, hogy erre alapvetően egy 10 éves kisgyerek is képes. Kétes dicsőség. 

Ugyanakkor nem lehet őt úgy leírni, mint egy politikust, aki törtetésből jeles, minden mást meg hagyjunk. Merthogy a Fidesz kommunikációs igazgatójaként minden egyes mondatért személyesen is felel, ami a járványkezeléssel kapcsolatban elhangzik a párttól. Nem a kormányzati, hanem a párt kommunikációjáért felel, de mivel ez a kettő lényegében ugyanaz, így a hibás kommunikációból fakadó társadalmi problémák bizony Hollik számlájára is írhatók. Mire gondolunk? A kormányzati kommunikáció akkor jó, ha konzekvens és transzparens, azaz következetes és átlátható. A Fidesz kommunikációjáról egyik sem mondható el. Egy példa. Felmerült az AstraZeneca oltásával kapcsolatban, hogy esetleg köze lehet vérrögösödéssel járó esetekhez, a Sinopharm vakcinákkal kapcsolatban pedig a hatásosság vált kérdésessé. Ahelyett, hogy odaállítjuk Gulyás Gergelyt, aki szemrebbenés nélkül belemondja a kamerába, hogy a kínai vakcina a leghatásosabb, egyenesen és őszintén kellene kommunikálni az emberekkel, elmondani nekik, hogy milyen lépéseket tesz a kormány annak érdekében, hogy ezekről további információkhoz jusson - és ezeket végre is hajtani.  Ez ilyen egyszerű lenne. Gyors, őszinte, egyértelmű válaszok kellenek - ha nincsenek, az növeli az oltásellenességet, nem pedig az ellenzék. Egy jó kommunikációs igazgató ezzel pontosan tisztában lenne - de Hollik nem az.

Ennek további bizonyítéka a csütörtöki fiaskó. Hollik Facebook-oldala elérte a 25.000-es követőszámot, mire ő kitett egy posztot, “már 25.000-en vagyunk, folytatjuk a munkát”. A poszt alatt többen felhívták a figyelmét, hogy ez fájdalmasan egybecseng a koronavírus áldozatainak számával, mire ő törölte a posztot. Így van ez Abszurdisztánban. A kommunikációs igazgató nem tud kommunikálni, a Pénzügyminiszter-helyettes meg nem tud számolni.