Kövér László megint elborult, a Jobbik kivonult az ülésteremből

Valószínűleg a magyar parlament történetének egyik legocsmányabb monológját adta elő Kövér László. A T. Ház posztmunkásőre ezúttal 20 másodperc után vette el a szót Jakab Pétertől. 

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje megint nem mondhatta el a napirend előtti felszólalását, mert Kövér László elméje még kínosabban borult el, mint egy héttel korábban, amikor ficsúrozásárt fosztotta meg az ellenzéki politikust a véleménynyilvánítás jogától.

Jakab Péter mindössze annyit mondhatott, hogy Orbán Viktor korábban azt ígérte, hogy nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek velük egyet, de Kövér Lászlónak ez is elég volt, hogy sokadjára kapcsolta ki a mikrofonját. A posztmunkásőrként viselkedő és funkciónáló Kövér László annyira gusztustalan, MSZMP-t idéző monológot adott elő, hogy a Jobbik képviselői kivonultak az ülésteremből.

Jakab Péter pusztán tényeket kezdett közölni, ezt állította meg önkényesen Kövér László, majd kommunista időket idéző felsőbbrendűséggel elvette a szót tőle, ezért vonult ki a Jobbik frakciója az ülésteremből. Botrányos az az egypártrendszer felé törekvő diktatúra, amit Kövér László és Orbán Viktor meg akarnak valósítani Magyarországon. Ha tetszik Kövér Lászlónak, ha nem, az ellenzéki képviselők az őket felhatalmazó választópolgárokat képviselik bent a parlamentben, ezért kutya kötelességünk elmondani mindenhol és mindenkinek azokat a dolgokat, amik őket foglalkoztatják. Jakab Péter ezeknek a magyar embereknek is a hangja az Országházban, így Kövér elvtárs nem csak Jakab Pétert hallgattatta el sokadjára, hanem őket is. Vagyis, a magyar emberek véleményére sem kíváncsi a Fidesz

- mondta el a Zsúrpubinak Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője. Hozzátette, hogy mivel a kormánypárti Hír TV éppen közvetítette a parlamenti felszólalásokat, szerinte várható volt, hogy Jakab Péter bármit mond, Kövér László le fogja tiltani.

Jakab Péter végül azért annyit még odavetett Kövérnek, hogy akármit is csinál, őt soha nem fogja tudni elhallgattatni.