Kéri László: Nem gondoltam volna, hogy Orbánék propagandája a Rákosi-korszakot is képes lesz alulmúlni
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.
Zsúrpubi: Mindenki nyaral vagy nyaralásra készül, a politika is szabadságra ment?
Kéri László: A nyár kellős közepén többnyire be kell érnünk a korábbi időkből áthúzódó ügyek újbóli átértelmezésével, ritkán történnek vadonatúj események. Kifejezetten vicces hétnek ígérkezett július második hete, s a jó hangulat elterjedése érdekében maga a kormány és a kormányfő meg is tett minden tőle telhetőt. Aztán ha a paravánok mögé is betekintünk, akkor elképedve érzékelhetjük azt is, hogy a korábbról ránk hagyományozott ügyekből időnként félelmetes méretű veszélyforrások is kikerekedhetnek. Még a legaluszékonyabb nyaralási szezon közepén is. S ezúttal mind a két végletre láthattunk elegendő példatárat.
ZSPB.: Kezdjük akkor a viccelődéssel!
Már a legutóbbi krónikáink és híradóink is megemlítették a kormányzat legújabb, mondhatnák, hogy büntetőrúgással is felérő nemzeti konzultációs ötletét, merthogy ez most már a 11. ilyen jellegű propaganda-kísérlet.
S ezúttal nem a színvonaltalanság, az átlátszóan primitív szöveg-fordulatok keltették a meglepetést, mert ehhez már a kezdetekkor hozzászokhattunk, hanem a kampányt kísérő plakátok végtelen együgyűsége. A plakátokhoz kapcsolt emoji-megoldásokat számos média egyszerűen kiscsoportos színvonalon mozgó fogásnak minősítette, amit én - gyakorló nagypapaként – még az óvodások nevében is kifejezetten visszautasítanék.
A Rákosi-korszak egykori manipulatív és kétségbeejtően primitív propagandafilmjeit negyven évvel ezelőtt éppen Kövér Lászlóék hatékony segítségével sikerült bemutatnom a korabeli ELTE-kollégisták válogatott csapatainak. 1979/80 táján velük együtt röhögtük halálra magunkat a „Kis Katalin házassága” típusú operettfilmek kétségbeejtően színvonaltalan mivoltán. Soha el nem tudtam volna képzelni, hogy ez az - egykoron kitűnő képességekkel megáldott három egyetemi hallgató - majd évtizedekkel később a saját nevével és a legfontosabb közjogi méltóságokat elfoglaló státusszal fémjelez egy olyan korszakot, amely a maga propaganda-eszköztártában még az említett Rákosi-korszakot is képes lesz alulmúlni.
ZSPB.: Tragikus „viccek” ezek. Más egyéb?
K.L.: Sajnos, van. Orbán Viktor az egykori Kim Ir Szem „helyszíni útmutatásainak” szellemét megszégyenítő közvetlenséggel leplezte le a hazai sajtószabadságot ért támadásokat. Képes volt megrendeztetni egy olyan spontán utcai jelenetet, amelynek keretében ő maga lenne a leleplezője a hazai média-szabadságot ért támadások alaptalan mivoltát. Ne is firtassuk a megörökített jelenet végtelenül hazug mivoltát, hiszen a kormányfő úgy tett, mint akinek fogalma sincsen arról, hogy az elmúlt egy-két évtized során a nyomtatott sajtó jelentősége, példányszáma, befolyása oly mértékben szorult vissza, hogy a standokon kapható termékek összhatása, befolyása össze nem mérhető mindazzal, amit ez a kormány A MÉDIA EGÉSZÉBEN még 2011-ben képes volt elérni.
Amit Orbán a maga kultikus mozdulataival szeretett volna megidézni, az összhatásában sehol sincsen ahhoz képest, amit ők a korábbi években az Origo, majd az Index, és még a TV2 eltulajdonításával tettek, nem beszélve a Népszabadság kinyírásáról, vagy amit mostanság leplezetlenül folytattak a Klubrádió kapcsán. Ha még tanítanék, akkor ezt az alig egyperces performanszt egy egész órán át tudnám a hallgatókkal együtt elemezni annak aprólékos bemutatásaként, hogy kell és lehet féligazságokra építő gesztus segítségével az eredeti összefüggéseket tökéletesen, a maga tartalma és logikája ellen felhasználni.
Orbán Viktor talán nincsen is tisztában azzal, hogy ezzel a vicces kisfilmmel milyen hatékonysággal teremtette meg a saját maga által kitermelt rendszer paródiáját és egyúttal a könyörtelen kritikáját is.
ZSPB.: Akkor fordítsuk komolyabb metszetek felé a figyelmünket!
K.L.: A nyaralással elfoglalt magyar közvéleménynek talán még az érzékenyebb része sem vette észre, hogy az elmúlt héten az Európai Parlament meglehetősen kemény szavakkal és egyértelmű szavazati arányokkal utasította el azt a fajta magyar törvényi megoldást, amiről a megalkotói szeretnék letakarni azt a homofób jelleget, amit őrajtuk kívül mindenki nagyon is világosan látott és lát ma is. A Fidesz legszűkebb vezérkara persze megértette mindezt és tüstént be is építette a maga folyamatos Brüsszel- és Soros-ellenes propaganda gépezete mindennapos uszításainak gyakorlatába. Pontosan tisztában voltak a várható következményekkel, de mind a mai napig még úgy hiszik, hogy e kritikák idővel elegendő munícióként szolgálhatnak ama - még szeptemberben meghirdetett – orbáni függetlenségi harc giccsözönéhez, amire láthatóan az egész kampányukat szeretnék felfűzni.
Ennek kapcsán időnként kénytelenek arra a megkerülhetetlen kérdésre is világos választ adni: szeretné-e még a Fidesz hazánkat továbbra is az unió tagjának látni? És én úgy vélem, hogy egyre riasztóbb és tanulságosabb az a fajta képmutató kétlelkűség, aminek keretében ezt a nem túl nehezen megválaszolható kérdést a maguk zavaros ideológiai körítéseivel morzsolgatják.
ZSPB.: Ha ez nem lenne elég, akadnak még más aggályok is?
K.L.: A korábbi egy-két hétről folyamatosan áthúzódó problémaként kap mind nagyobb nyilvánosságát most már az a tény, hogy az infláció letagadhatatlanul magasabb és megállíthatatlanul mutat növekvő tendenciákat annál, mint amiről az optimista kormányzati előfeltevések korábban is és most is megemlékeztek. Egyre több ember érzi a maga bőrén mindezt a mindennapos bevásárlások során éppen úgy, mint azok a százezrek, akik lakásokat újíttattak fel vagy éppen költöznének újakba, esetleg kénytelenek hetente is tankolni. Nos, e többmilliós népesség előbb-utóbb nemcsak önmaga szembesülhet a kormányzati hurráoptimizmus csalóka és meglehetősen fals mivoltával, hanem ezügyben rendszeresen kaphatnak folyamatos visszajelzéseket arról is: milyen mélységben érdemes elhinniük a kormányzati sikerpropaganda gyermeteg üzeneteit. Az az érzésem, hogy e milliók mind kevésbé fogják beérni a migránsok, meg a Soros-hálózatok elleni uszítások kollektív örömével. És akkor még egy szavunk sincsen arról, hogy a várható negyedik hullám kihívása ma már tucatnyi európai ország számára mindennapos tényként jelentkezik. Őszintén mondva, nem tartozom a nyugodt és szép őszt sejdítők optimista táborába.