A Fidesz 2002 és 2010 között több százszor követelt azonnali üzemanyagadó- és áfacsökkentést, most inkább nem

Az Orbán-kormány továbbra sem kíván tenni az elszabaduló üzemanyag árak ellen, pedig ellenzékből annak idején habzó szájjal követelték ugyanezt. A Népszabadság 2016-ban készített egy összeállítást arról - mikor épp Orbánék megint üzemanyagadót emeltek -, hogy hányszor verték az asztalt azonnali üzemanyagadó- és áfacsökkentésért, és hogy változott ez meg, amint kormányra kerültek.

A listában a dátum mellett feltüntették a KSH által nyilvántartott akkori üzemanyag-átlagárat. 

2002. február (200 forint)

„A Fidesz adópolitikájának fontos eredménye, hogy az üzemanyagok jövedéki adótartalma két és fél évig nem nőtt.”

(Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára)

(Az első Orbán-kormány mintegy 20 százalékkal emelte az üzemanyag jövedéki adóját.)

2002. július (216 forint)

„A magyar benzin- és gázolajár ma Közép-Európában a legmagasabb. A parlamenti többség jelentősen emeli a jövedéki adót. A Fidesz-indítvány elfogadásával ez elkerülhető lett volna.”

(Varga Mihály Fidesz-alelnök)

(A Fidesz kormányra kerülve csak emelte az adókat, Ukrajna után mégis mi vagyunk a legolcsóbbak.)

2003. november (220 forint)

„Nőnek a jövedéki adók. Ahhoz, hogy szemléletében más költségvetés szülessen, új kormányra lenne szükség.”

(Áder János Fidesz-frakcióvezető)

(A jelenlegi köztársasági elnök nem tette szóvá a későbbi „új kormány” adóemeléseit.)

2004. május (236 forint)

„Szorgalmazzuk a benzin jövedéki adójának 20 százalékos mérséklését. Ezrek tankolnak a környező országokban. A polgári kormány még abban állapodott meg a fuvarozókkal, hogy 25 dolláros átlagolajár alatt nem növeli a jövedéki adót.”

(Soltész Miklós Fidesz–KDNP-képviselő)

(A Fidesz 2016-ban már 50 dollár alatt emelt.)

2004. május (236 forint)

„Az állam nyerészkedik a magasabb üzemanyagárakon. A Fidesz szerint vagy a jövedéki adót kell drasztikusan, 20 százalékkal csökkenteni, vagy a benzin áfáját.”

(Orbán Viktor Fidesz-elnök)

(Az Orbán-kormány az adóemelésekkel a korábbiaknál jóval több bevételre tesz szert.)

2004. május (236 forint)

„Az olajárak emelkedése ­miatt az üzemanyagok jövedéki adójának 20-25 százalékos mérséklését javasoljuk. A kormány döntéseihez nem kapott felhatalmazást a választóktól.”

(Orbán Viktor)

(Ha ez akkor igaz volt, akkor ma is az.)

2004. május (236 forint)

„Ha a 100 forint körüli termelői árra terhelnék a jövedéki adót, elkerülhető lenne az adó adóztatása. A lépéssel a költségvetés is évi 100-120 milliárdos többletbevételhez juthat.”

(Matolcsy György, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke)

(Matolcsy György illetékes miniszterként már nem bocsátkozott ilyen kalandokba.)

2005. április (254 forint)

„Erre van egy receptünk, amit 2000-ben kipróbáltunk. Ha 250 forint fölé megy a benzinár, emelkedését a jövedéki adó csökkentésével megakadályozzuk. Ezt most is hatályba lehet léptetni.”

(Áder János)

(A jelenlegi köztársasági elnök nem kérte számon a következő Orbán-kormányon a „receptet”.)

2005. április (254 forint)

„Az államháztartás hiánya miatt kérjük a leendő pénzügyminisztert, bátran nyúljon a benzin jövedéki adójához, ne a rövid távú fiskális félelem befolyásolja, hanem a közép- és hosszú távú szempontok.”

(Varga Mihály)

(Varga Mihály miniszterként nem csökkentette, hanem emelte a benzin jövedéki adóját.)

2005. szeptember (281 forint)

„A benzinadó tízforintos csökkentése se nem bátor, se nem igazságos. Jobban örülnénk, ha a kabinet visszaadná az ebből származó 20-25 forintos pluszbevételt. A Fidesz minden érdemi csökkentésben partner, ami magában foglalja az áfa és a jövedéki adó csökkentését.”

(Rogán Antal Fidesz-képviselő)

(Ellenzékben.)

2008. június (322 forint)

„Semmi se kényszeríti a kormányt, hogy az elvárt uniós szint felett tartsa a benzin jövedéki adóját. A szocialisták által hivatkozott irányelv csak a gázolajadót rögzíti. Magyarországon nagyobb a benzinfogyasztás, így az autósok, a fuvarozók nagyobb rétegét lehet kedvezőbb helyzetbe hozni a jövedéki adó csökkentésével.”

(Varga Mihály)

2008. július (326 forint)

„Az üzemanyag 20 százalékos áfájának 5 százalékra csökkentése 15 forinttal csökkentené az üzemanyagárat. Az áfacsökkentés mérsékli az inflációt, tehát jó a nemzetgazdaságnak.”

(Varga Mihály)

(Az Orbán-kormány nem csökkentette a jövedéki adót, nem sorolta kedvezményes áfakörbe az üzemanyagot, az infláció pedig a rekordáfa ellenére is csökkent.)

2008. július (326 forint)

„A kormány csak a fuvarozókkal kötött egyezményt. Mivel a családok, nyugdíjasok esetében nem történt előrelépés, a Fidesz elsősorban a benzin jövedéki adójának csökkentését javasolja.”

(Szijjártó Péter Fidesz-frakciószóvivő)

(Az Orbán-kormány is csak a fuvarozókkal állapodott meg, a „családok, nyugdíjasok” benzinadóját pedig emelte.)

2009. március (255 forint)

„A Fidesz kezdeményezi a benzin literenkénti 103,5 forintos jövedéki adójának 87 forintra csökkentését, valamint a gázolaj jövedéki adójának szinten tartását.”

(Szijjártó Péter)

(Az Orbán-kormány nem csökkentette a benzin jövedéki adóját.)

2009. április (262 forint)

„Az áfa és jövedéki adó emelése tovább csökkenti a fogyasztást, ami munkahelyek megszűnését vonja maga után.”

(Varga Mihály)

2009. május (262 forint)

„A szocialisták hazudnak, az általuk hangoztatott adócsökkentésből megint csak adóemelés lesz. A kormány emelni akarja a jövedéki termékek adóját. Az áfaemeléssel minden drágább lesz, és pont a legkiszolgáltatottabbak járnak a legrosszabbul.”

(Cser-Palkovics András Fidesz-képviselő)

(Később nem bírálta az Orbán-kormány hasonló döntéseit.)

2009. december (289 forint)

„Az év eleji benzináremelés megelőzhető lett volna, ha a kormány időben kezdeményezi Brüsszelben a felmentést az ­uniós jövedéki szabályok alól.”

(Szijjártó Péter)

(Az Orbán-kormány sem kezdeményezte az uniós jövedéki szabályok alóli felmentést.)

2010. január (308 forint)

„A kormánynak lett volna alkalma az uniótól mentességet kérni a jövedéki adó emelésekor, ám mégsem tették. Ez a nemtörődömség is bizonyítja a kabinet alkalmatlanságát.”

(Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő)

(Az NFM jelenlegi államtitkára nem bírálta az Orbán-kormány hasonló „nemtörődömségét”.)

2010. május (333 forint)

„Azt mindenkinek be kell látni, hogy jó lenne, ha az áfa, a jövedéki adó és minden más csökkenne, de ma elsősorban arra kell koncentrálnunk, azokra az adótételekre, amelyek a foglalkoztatást akadályozzák.”

(Varga Mihály)

(... mondta mindezt már választási győzelmük után.)

2010. november (334 forint)

„Az MNB ama megállapítása, miszerint a jövedékiadó-emelés inflációnövelő hatású, a kákán való csomókeresés.”

(Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő)

(Akkor még a Gyurcsány Ferenc kinevezte Simor András vezette a jegybankot.)

2011. január (361 forint)

„A Gyurcsány–Bajnai-korszak benzin- és gázolajadó-emelései mind a mai napig jelentkeznek az áremelkedésben. A szocialisták kormányon az ellenzéki javaslatokat állandóan demagógiával vádolták, mondván, a kormánynak nincsen, nem lehet tennivalója az üzemanyagárak alakulása során. Jelenleg a folyamatok figyelemmel kísérése és tanulmányozása zajlik.”

(Szijjártó Péter)

(A Gyurcsány-kormány csökkentette az üzemanyagáfát, az Orbán-kormány nem.)

2011. július (370 forint)

„Ha van ember, akinek vajmi kevés köze van a benzin és a gázolaj árának alakulásához, akkor az a nemzetgazdasági miniszter, ugyanis azokat egyértelműen világgazdasági tényezők befolyásolják.”

(Szijjártó Péter)

(Kormányon persze már a Fidesz is tehetetlen.)

 2011. szeptember (382 forint)

„A költségvetés stabilizálása érdekében 2011. november 1-jétől a literenkénti 97,35 forintról 110,35 forintra emelkedne a gázolaj jövedéki adója. A kormány ezzel egyenlő mértékben megnöveli a fuvarozók által igénybe vehető kedvezmény mértékét.”

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

2012. március (437 forint)

„Az árakat befolyásolja az áfa, a jövedéki adó és a világpiaci tendenciák. A jövedéki adó messze nem a legkiemelkedőbb az EU-ban.”

(Giró-Szász András kormányszóvivő)

(Kormányon már a Fidesz is belenyugszik a folyamatokba, a jövedéki adót pedig csak a legmagasabbhoz mérik.)

2016. május (332 forint)

„A benyújtott adócsomag csökkenti a közterheket. Az üzemanyagok jövedéki adóját a kőolaj világpiaci árához kötnék; az ebből származó bevételt az utak – elsősorban az alsórendű utak – felújítására költenék.”

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

(Varga Mihály példája az ellenzékből általa még bírált, adócsökkentésként megfogalmazott adóemelésről.)

Kell-e még ennél több információ a Fidesz hitelességével kapcsoaltban? És ez csak egyetlen témakör.