Folytatódik az ’56-os bohózat
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Horváth Miklós hadtörténész távozásával új fejezet nyílt a Dózsa–Pruck-ügyben. Az események eléggé felgyorsultak, hiszen a napokban megszólalt mind Horváth, mind pedig az emlékév kormánybiztosa, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Schmidt Mária.
Először Horváth jelentetett meg egy nyilatkozatot saját honlapján, amelyet utána több híroldal átvett, ezt követően az Index telefonon beszélt a történésszel, aki később az ATV-nek és a HírTV-nek interjút is adott. Horváth gyakorlatilag megerősítette azt, amit sejteni lehetett, és amiről nagy vonalakban már beszélt is, miszerint ő vállalta volna a nyilvánosság előtt, hogy kifejti megváltoztatott álláspontját, de ezt Schmidt nem engedte neki, és csak azok szólalhattak meg, akik az eredeti verziót – miszerint a képen Dózsa László szerepel – szajkózták. Ez már egy egészen súlyos vád Schmidttel szemben, de őszintén szólva, én gond nélkül elhiszem, főleg, hogy valóban csak azok nyilatkoztak elég kemény stílusban, akik ezt a nézetet vallották.
Ezt követően Horváth arról ír, hogy nem volt vezető beosztásban. Ez vagy igaz vagy nem, de valószínűleg nehezen behatárolható Horváth volt pozíciója. Ha hivatalosan nem is volt történészszakmai vezető, akkor is bizonyára komoly beleszólása lehetett a kutatások menetébe, hiszen már régóta fontos pozíciókat töltött be a Schmidt vezette intézményekben, bizottságokban, és teljesen természetes, hogy egy döntően fiatalabb kutatókból álló történészgárdát egy olyan egyetemi tanár irányít, akinek ez a szakterülete.
Horváth azt is állítja, hogy lemondása hátterében valójában az állt, hogy aránytalanul soknak tartotta a fizetését, amit viszont már ebben a formában nem hiszek el. Ki az, aki azért mond fel, mert túl sok a fizetése? Esetleg arról lehet szó, hogy Horváth megérezte, ha az emlékév kapcsán borul a bili, akkor a kifizetett összegek körül lehetnek a legnagyobb botrányok. Azt szintén elhiszem neki, hogy fél a következményektől, Schmidt és az egész NER bosszújától.
Érdekesebb – bár nem túl meglepő – volt Schmidt válasza, amit a pestisracok.hu-nak adott interjúban fejtett ki. A felelősséget természetesen teljesen Horváthra hárítja, és állítja, hogy ő felszólította a professzort az alapos kutatásra és a nyilatkozattételre. Ahogy fogalmazott: „(...) alapos kutatással tárja fel [Horváth] a lehető legrészletesebben Pruck Pál és Dózsa László életútját, gyűjtse össze az összes olyan dokumentumot, ami a tárgyban fellelhető, hogy »pálfordulását«, azaz új véleményét megalapozza, mert anélkül az ugyanolyan szakmaiatlan marad, mint amilyennek az ezt megelőző, írásban adott véleménye bizonyult.”
Ha el is hisszük, hogy Schmidt erre utasította beosztottját, még mindig akad egy hatalmas hiba.
Ugyanis a főigazgató-kormánybiztos asszony itt saját maga ismeri be, hogy Horváth első véleménye, miszerint Dózsa látható a képen, szakmaiatlan volt. De ha ezt Schmidt elismeri, akkor miért is kelt ki magából és hirdetett háborút mindenki ellen, aki kétségbe vonta, hogy Dózsa szerepel a képen? Miért vádolta éppen ő szakmaiatlansággal és politikai célok kiszolgálásával azokat, akik Pruckot fedezték fel a fotón?
Schmidt maga is történész, az interjúban épp a történészi alapkritériumokról beszél, tehát, ha nem is ő végezte a kutatást, legkésőbb a botrány kirobbanásakor meg kellett volna győződnie arról, hogy Horváth hitvány munkát végzett. Amennyiben akkor nem talált kivetnivalót Horváth munkájában, úgy Schmidt legalább annyira felelős a hibás azonosításért, mint hadtörténész beosztottja. Ha pedig már akkor nyilvánvalóvá vált számára, hogy az elvégzett munka nem volt kielégítő, ő volt az, aki politikai érdekekből foggal-körömmel ragaszkodott állításához. Akárhogy is van, Schmidt vagy történészként, vagy közéleti szereplőként, vagy mindkettőként felelős.
De az igazán durva dolog csak ezek után következett! A pestisracok.hu lapigazgatója, Stefka István is úgy érezte, hogy blogján meg kell szólalnia. Itt nem csak egyszerűen felelőssé teszi Horváthot, hanem egyenesen azzal vádolja, hogy szándékosan azonosította be rosszul Dózsát a képen. Előhozza a történész – amúgy elég komoly – pártállami múltját, és kifejti, hogy aki az előző rendszerben ilyen tevékenységet végzett, az most is eladhatja magát. Különösen érdekes dolog ilyet olvasni attól a Stefkától, aki maga is elég szép pártállami múlttal – egyebek mellett MSZMP KB-s kitüntetéssel – rendelkezik…
Horváth tehát nem csak hibát vétett és felelős, hanem szándékosan azonosította be rosszul a képet, hogy ezzel is lejárassa az 56-os Emlékévet. Egykor kommunista volt, most pedig sorosista/simicskista, vagy ki tudja, micsoda. Azonban van egy kis gond Stefka gondolatmenetével. Egyrészt Horváth egy évtizedet lehúzott Schmidt mellett a Terror Házában, és idáig nem volt vele gond, nagyon jól beleillett abba a történelemkutatásba és szemléletbe, amelyet a kormány és Schmidt képvisel. Ennyi idő alatt senkinek nem tűnt fel, hogy beépített ügynök van a csapatban?
Valamint érdemes ránézni Horváth történészi munkásságára, az általa írt könyvekre, előadásaira, nyilatkozataira. Ezekből nem nagyon lehet következtetni semmiféle baloldali elhajlásra. Az való igaz, hogy Horváthnak jelentős pártállami múltja van, amelynek egy részét saját bevallása szerint maga tüntette el. De ez már jó ideje ismert volt szakmán belül, a Biszku-per óta a nagyközönség számára is. Horváthot múltja nem most tette alkalmatlanná arra, hogy az ’56-os Emlékévben szerepet vállaljon. Schmidt, aki biztosan tisztában volt kollégája múltjával, nem is vehette volna számításba a hadtörténészt, amikor összeállította csapatát. Ehelyett tíz évig semmi baja nem volt vele. Talán pont azért, mert volt mivel sakkban tartania.
A bohózat tehát folytatódik, várjuk a következő felvonást. De a fő kérdés még mindig ugyanaz: az emlékévet irányítók között érdekel valakit egyáltalán komolyabban 1956? Nekem nem úgy tűnik.