Megvan, mi lehetne Orbán Ráhel bababoltjának reklámplakátja

Szerintünk 89 miliós ötlet.

Orbán Ráhel megnyitotta a bababoltját a Hegyvidék Bevásárlóközpontban, majd hamarjában meg is jelent vele PR interjú a Hype and Hyper nevű design- és életmódmagazinban. A lap korábban 89 milliót kapott Rogán Antal minisztériumától.

És ha már bababolt, illetve reklám, itt egy másik - szerintünk - 89 milliós ötlet: legyen ez az igényes fotó a babavolt reklámplakátja.

Tudjuk, hogy Ráhelék nagyon szeretik „kifinomult ízlésvilágukat" közkinccsé tenni, erről árulkodnak a milliós táskák, a több százezres cipők, az 50 milliós terepjárók, vagy épp a 12 milliós órák. A Horvátországban eldobált szaros pelenka már kevésbé.

Persze, mindezt önerőből szerezték. 

„Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük” – szállt szembe a társadalmi ítélettel 2014-ben Ráhel a Facebookon.

Valójában az önállósodásukhoz leginkább közpénzből finanszírozott meg­bízások kellettek. 

Ja, és az is rendkívüli önállóságról tanúskodik, hogy Orbán csemetéje olyan lausanne-i elitegyetemen tanult, ahol csak a tandíj közel 20 millió forint volt évente. Ekkor hivatalosan Orbán Viktornak az egész éves bevallott jövedelme is kb. ennyi volt.

Így azért nem olyan nehéz "fenszi" bababoltot nyitni.