Kéri László: A súlyos inflációs folyamatnak még csak az elején járunk
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.
Zsúrpubi: Ezen a héten is a gazdasági kérdések uralták a közbeszédet.
Kéri László: Amire legalább féltucatnyi okunk akadt. Csak felsorolásszerűen, nézzünk végig a heti listánkon:
- először haladta meg a forint a 400 forintos rémálomhatárt,
- tovább folynak a viták az inflációs kilátásokról, okokról és a védekezési lehetőségekről,
- csütörtökön a kormányfő bejelentette a korábbi moratóriumok további meghosszabbítását,
- ágazatonként és cégenként ismerkednek az új különadók tényleges hatásaival és következményeivel, és a legkevésbé sem osztják a kormányzati indokokat,
- a legújabb csúcsminisztérium belső tájékoztatása szerint továbbra sincsen érdemi remény a pedagógusok, egészségügyi dolgozók és a közszféra egyéb alkalmazottjainak a béremelésére,
- s végül, hazánk eltökélten szeretné megakadályozni a globális minimumadó bevezethetőségét.
Ha csak e fönti listát egy-egy hosszabb bekezdésnyi terjedelemben kommentálnánk, akkor is túllépnénk a szokásos heti krónikánk határait.
ZSPB.: Röviden próbáljuk meg!
K.L.: Feltehetően a hét elején kétszer is megjelenő 400 forintos és afeletti árfolyam érinthette a legszélesebb társadalmi rétegeket, már csak azért is, mert itt van a nyakunkon a nyár. És a hazai közönség jelentős része alig várja, hogy két évnyi kényszerszünet után végre megint elmehessen valamely közeli tengerparti országba egy-két hétre nyaralni. Másutt is volt és van is infláció, ám az árfolyamromlás még egy olyan plusz terhet is jelent, amelynek következtében százezrek fognak meglepődni azon, hogy majdnem mindennek az ára a kétszerese lehet a tízes évek végén megismertekéhez képest. Bárhová is megy, akár a horvát, akár a görög, nem beszélve a török tengerparti árakról. Mindezt persze lehetne akár luxusnak is minősíteni, de azt se feledjük, hogy Magyarország népessége mintegy egyharmadának ezek a lehetőségek már sok-sok éve beépültek a megszokott igényeibe. De van ennél is durvább következmény:
a termelői szférában azoknál, akik importanyagokkal dolgoznak, itt szükségszerű lesz áraik emelése, mert nem is tehetnek másként.
(Ezért is ostobaság az a fajta önérzeteskedő vita, amit a kormány a Ryan Airrel a héten folytatott.) S végül, mindannyian fogyasztóként is egy-két héten belül szembesülni fogunk mindazzal, hogy mi az, ami itthon terem, amit itthon állítanak elő, s mi az, amiben külföldi produktum is van. Egyszóval, a már meglévő és egyre több ingerültséget kiváltó inflációs nyomás mellé társulva fogjuk nyögni a nagymérvű árfolyamromlás hatásait is.
Zsúrpubi: Miközben az infláció emelkedését egyre több metszetben érezhetjük a bőrünkön.
K.L.: Igen, azért is, mert alig akad olyan nap, amikor valamely lényeges ágazat ne jelentene páratlanul magas és régóta nem tapasztalt árnövekedéseket – magyarán, a korábbi termelői áremelkedések mostanában kezdenek átgyűrűzni a fogyasztói árakba, ezt pedig az utca embereként azonnal megérezhetjük. Tömören mondva,
nem is kell külföldre mennünk ahhoz, hogy elképedve szembesüljünk a mindennapi árak száguldásán, elég egy hétvégén, családostól bármely üdülőövezetbe elmenni. És aki hajlandó a közgazdasági elemzőket is figyelni, az tudhatja azt is, hogy e folyamatnak most még csak az elején járunk.
Lassan a kormány is megérti ezt, ezért egyre hangsúlyosabb a kommunikációjában az „infláció elleni védekezés”, valamint „a háborús infláció”. Ezen a héten is úgyszólván minden döntésüket ezzel az érveléssel támasztották alá. Csütörtökön persze megint a kormányfő jelentette be a „jó hírt”, a korábban elrendelt moratóriumoknak az őszig, illetőleg az év végéig történő meghosszabbítását. S azóta azt hallhatod mindenhonnan: ezen döntések nélkül milyen magas lenne az áremelkedés. Ez a magyarázat a szokásos féligazság, s nem is mennék bele megvitatása részeletibe, hiszen megtették ezt a héten is a szakírók bőséggel. Képzelheted, micsoda vígasz lehet ez az érvelés például azon százezrek számára, akik például a héten hallhatták a legilletékesebbtől, hogy az idén ne is nagyon reménykedjenek.
ZSPB.: Pintér Sándor egy olyan nagyszabású értekezletet tartott, amelyről csak közvetett módon szivároghattak ki információk.
K.L.: Annyi azonban mindenképpen kiderült, hogy a pedagógusok, rendvédelmi dolgozók, egészségügyi szakdolgozók megérthessék: az idei megszorítások, kormányzati visszavonulások közepette ne is reménykedjenek további, érdemi fizetésemelésekben.
S ha nem is erről a fórumról, de számos más, közvetlenül érinett helyről tudhatjuk azt is, hogy a szóban forgó alágazatokban tömegek készülnek elmenekülni akkor, ha nem látnak reményt anyagi helyzetük javulására. Már így is több ezer pedagógus és egyészségügyi dolgozó hiányzik, a mostani jelek pedig még sötétebb jövőt vetítenek előre.
ZSPB.: Talán nem mindenkinek alakul ily borúlátóan a sorsa. Mintha az elmúlt hetekben azt is megérthettük volna, hogy a hazai multik tűzközeli részét a meghirdetett megszorítások nagyon kevéssé érinthetik.
K.L.: Sőt! Ezen a héten még azt is megélhettük, hogy a jelenlegi magyar kormány akár nemzetközi méretekben is képes a legnagyobb multik érdekeiért szólni: nem riadt vissza az egyedüli vétó bevetésétől sem. A Brüsszelben konszenzusosnak tűnő, és hosszas előkészítő munkálatokkal előterjesztetett „globális minimumadó” 15 százalékos kivetését megpróbáljuk megakadályozni. Nos, ez az adófajta a legnagyobb bevételeket produkáló, nemzetközi téren is jelentős multikat sújtaná, mi azonban egy egészen másfajta szempont jegyében - a munkahelyek megvédésére hivatkozva – készülünk vétózni. Rajtunk kívül persze mindenki azonnal átlátta, hogy ez nem más, mint a nálunk különösen dédelgetett külföldi multik és NER milliárdosok álszent megvédése.
ZSPB.: Akkor jó hír nincs is?
K.L.: De van, az mindig akad. Az egyik például az, hogy nem minden területen kényszer a mértéktelen spórolás. A még nem létező Fudan egyetemre például már hónapok óta költi hazánk költségvetése a milliókat. igaz, most még csak az előzetesen kinevezett vezetőire. S még ennél is jobb hír az, amivel Gulyás Gergely örvendeztett meg bennünket. Tőle a héten megtudhattuk, hogy az ellenzék tehet arról, hogy elmarad a pedagógusok béremelése. Őszintén szólva, az április harmadika óta eltelt ötven nap alatt észre nem vettem volna, hogy a jelenlegi ellenzék bármiben és bárhol képes lenne érdemi, és mások által is észrevehető hatást gyakorolni. S íme, most kiderült, hogy e fontos kérdésben még a tizenkét éve tartó kormányzati tehetetlenkedésénél is erősebb hatással rendelkeznek. Van tehát remény.