Kéri László: Orbánék mindenben "világbajnoknak" hirdetik magukat, de a valóságnak minden propagandánál erősebb a hatása
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.
Zsúrpubi: Nincsen hét botrány nélkül...
Kéri László: Igen, az elmúlt héten néhány napra előszámú botránnyá nőtte ki magát az a különös miniszteri buzgalom, ahogyan Palkovics úr azonmód kirúgta a meteorológiai szolgálat vezetőit. Miért is? Lényegében amiatt, mert a feladatukat végezték. Nem mertek egyértelmű garanciát adni arra, hogy az augusztus huszadikai tűzijáték idején biztonságos időjárás lesz várható. Tágabban értelmezve ezt a képtelen történetet, újfent összecsapott a nagyot álmodni szerető politikai akarat a valósággal, és ezúttal is a valóság húzhatta a rövidebbet. Egyébként meg semmi baj, jó lett nekünk augusztus huszadika megünneplésére huszonhetedike is. Szállhatott a fényturul egy héttel később is, mi az neki, úgyis olyan régen repdeshetett már errefelé. Kicsiben, apró fényfestményként benne van ebben a konfliktusban az egész korszellem. Merni kell nagyot álmodni, és tagadhatatlan, hogy ebben a merészségben a kormány aztán újfent tudott újabb példát mutatni.
ZSPB: Mire gondolsz?
K.L.: Sokakat meglepett az a bejelentés, miszerint a kormány megvenné a Vodafone Magyarországot, horribilis áron. Annyiért, amennyiért a londoni gazdák gondolkodás nélkül oda is adnák. Persze, ezer és egy kérdést lehetne ez ügyben is feltenni. Óriási megszorítások, elszálló költségvetés, erősödő külkermérleg-hiány, forrásszűke és ezerszer fontosabb ügyek elmaradó finanszírozása közepette miért is éppen erre fáj a kormány foga? Lázár János éppen ugyanezen a héten egy nagy nyilvánosságot kapott fórumon azt is elmondta, hogy a közeljövőben kb. 2100 milliárdra tehető összegű beruházást kell leállítani és/vagy elhalasztani. Ugyanazon kormány tagja jelenti ezt be ugyanazon a héten, amikor 715 milliárdért vennék az óriáscéget. Van mindebben némi hazárdjáték-mellékíze is, főleg annak az árnyékában, hogy az uniós pénzek jövőjéről még mindig az alkudozások fázisában tapogatódzunk. Márpedig ezen források hiányában az egész közeljövőnk finanszírozása is kérdésessé válhat.
ZSPB: Pedig nagyon sok pénz sorsa múlik a megállapodáson.
K.L.: Igen, Varga Judit közléséből megtudhattuk, hogy a nekünk szabott határidő legutolsó pillanatáig kivárva a magyar kormány elküldte a válaszát Brüsszelnek. Azon kifogásokra, amelyeket Brüsszelből egy hónappal ezelőtt kaptunk, s amelyekről már többször is azt tudhattuk, hogy mi ezeket az elvárásokat már teljesítettük. Konkrétan most sem tudhatunk semmit sem, egyelőre a címzett is hallgat, és a magyar kormány részéről is csak a megszokott öndicséret szólamait halhatjuk. Mindez több mint meglepő annak a fényében, hogy a következő években jórészt e forrásoktól függhet valamennyiünk jövője. Az előzmények alapján úgy sejthetjük, hogy a következő egy-két hónap során is a fokozatos alkudozás tanúi leszünk. A közvélemény kormánybarát többsége pedig úgyis elfogadja majd a hivatalos magyarázatokat. S erről a sajnálatos helyzetről éppen a héten kaphattunk újabb ismereteket…
ZSPB: Már amennyiben?
K.L.: Nemrég ismertették az egyik intézet kutatásának az eredményét arról, hogyan viszonyul a magyar lakosság a fél éve tartó ukrán/orosz háborúhoz. A részleteket mellőzve, mellbevágó az az eredmény, hogy a Fidesz-hívők milyen mélyen megértők az orosz szándékokkal és milyen eltökélten hibáztatják a Nyugatot és Amerikát. Azt is kihámozhatjuk ezekből az adatokból, hogy a kormányhívők esetében nyoma sincs a pávatáncnak, ők egyértelműen támogatják a leplezetlenül orosz érdekeket tükröző álláspontokat. Mindebben az elsöprő többségben kormányzati kézben élő, működő média hatása együttesen jelenik meg az álláspontját hivatalosan mindig is kétértelműen megfogalmazó kormányzati mondanivaló zavarosságával. S biztosan lesznek majd olyanok is, akik mindebből azt a következtetést vonhatják le, hogy megfelelő kommunikációval tényleg minden megoldható.
ZSPB: Miért, nem?
K.L.: Hát, nem egészen. Van az életnek olyan metszete is, ahol a közvetlenül megtapasztalt, naponta megélt valóságoknak minden egyéb propagandánál erősebb a hatása. E krónikákban rendre meg szoktunk emlékezni az infláció mindenkit érintő mivoltáról. Megtudhattuk azt is, amit vásárlóként és magánemberként is naponta tanulhatunk. Azt, hogy az élelmiszerárak nálunk emelkednek a legnagyobb mértékben, pedig a rezsifrász még csak az ősszel köszönt ránk igazán.
ZSPB: Gondolom, egy ilyen professzionális kommunikációs nagyüzem működése következtében jó hír talán mégis akadt.
K.L.: Hogyne, méghozzá szenzációsan jó hír. Szijjártó miniszter a hétvégén fontosnak gondolta kiemelni, hogy „gazdasági válságkezelésben világbajnokok vagyunk…” Gyűlnek az aranyérmeink, néhány hete például Brazíliából tudhattuk meg azt, hogy családvédelemben is világbajnokok lennénk. Szijjártó rögtön be is mondott négy erős bizonyítékot, miszerint a foglalkoztatás, a beruházások, az export és a gazdasági növekedés lennének e világbajnoki cím elnyerésének a kétségtelen támaszai.
Mondhatta volna amúgy az inflációt, az árfolyameséseket, a költségvetés hiányát, az államadósság növekedését, a kamatok rendszeres emelését, a járvány során elhunytak arányát, a soha nem látott méretű tanárhiányt, és még számos egyéb jelét is annak, amelyekben úgyszintén az európai élbolyba tartoznánk. De mindez már bonyolult lett volna. Az a verseny a legjobb, ahol csak én indulok, én szabom meg a szabályokat, és a végén is én akaszthatom a magam nyakába az aranyérmet. És…, hát a turul is újra repülhetett.