Árnyékkormány helyett égetően szükség lenne Napfénykormányra
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét.
Zsúrpubi: Alig áttekinthető, kusza folyamatok között kellene eligazodnunk…
Kéri László: Igen, vannak olyan időszakok, amikor úgyszólván lehetetlen krónikát írni, mert több okból sem lehetséges világos különbséget tenni a fontos és kevésbé fontos események között. Szeptember második felében például legalább két nyomós okunk van arra, hogy fölöttébb óvatosan fogalmazzuk meg a következtetéseinket. Egyrészt a hagyományosan „külpolitikainak” tekinthető események szinte pillanatokon belül váltanak ki nagyon is belpolitikainak tetsző következményeket. Másrészt pedig azért is nehéz heti krónikát írni, mert a mostani események láncolata olyan hosszabb folyamatokból állt össze, amelyekből aligha lehetséges értelmes és megmagyarázható módon egytelen rövid időszakot kiválasztani. Pontosabban szólva: lehetséges, de nem megyünk vele semmire sem, ha eltekintünk a legközvetlenebb előzményektől, illetve a várható következményektől. E bonyolult bevezető után bocsájtsuk előre, hogy e mostani heti krónikánk éppen az említettekre tekintettel a megszokottaknál sokkal nagyobb terjedelmű lesz.
ZSPB.: Kezdjük akkor a külső/belső folyamatokkal.
K. L.: Igen, a legfontosabb eseménysort talán a korábban is rendre bemutatott „brüsszeli pénzek” ügyében tapasztalható kötélhúzás kapcsán kell megidéznünk. Úgy tűnik, hogy ez az - évek óta eltérő intenzitással zajló – küzdelem az elmúlt két hét során olyan végső szakaszához érkezhetett, mint a középtávfutó számok során a legutolsó körben látható hajrázás gyötrelmes erőfeszítései. Szeptember 14-15-én az Európai Parlament megtárgyalta és megvitatta a magyarországi jogállamiságról szóló jelentést, és a vita másnapján szavaztak is róla. Az előzmények alapján a végeredményt előre sejthetően tudhattuk. Mégpedig azt, hogy ezen a különleges fórumon el fognak marasztalni minket. Nem is képviseltette magát a kormány a vitában azzal a nevetséges kifogást előadva, miszerint Orbán Viktor nem kapott meghívót erre a vitára… Nos, a képmutató távollét indokoltsága nem is kérdés, hiszen az EP 433 igen, 123 nem-szavazattal mondhatta ki azt, hogy Magyarországon alapvető gondok vannak a demokratikus intézményekkel. Évek óta és egyre kevésbé korrigálható módon. Azt talán ezek után mondani sem kell, hogy az európai sajtó hazánk kapcsán egy-két napig ezzel az igen látványos elmarasztalással foglalatoskodott.
Mindennek azért is lehetett felfokozott jelentősége, mert az is jól tudhattuk, hogy az Európai Bizottság egy-két nap múlva /szeptember 19-én, vasárnap/ teszi meg a Tanács számra azt a javaslatát, hogy mennyi uniós forrást tartsanak vissza a nekünk elvileg járó összegekből. Nos, ez a javaslat valóban megszületett, és a magyar kormány tüstént olyan lázas kapkodásba kezdett, amely még a rapid megoldásokhoz szoktatott hazai közélet számára is meglepő sebességű volt. Naponta hallhattunk újabb és újabb ötletekről, olykor még alaptörvény-szintű módosításai javaslatokról is. Újabb és újabb látszatfórumok, nehezen megítélhető garanciák beígérésével, valamint a korábban is tarthatatlannak tűnő korlátozások feloldásának ígéreteivel igyekszik a kormány eleget tenni a számára előírt kötelezettségeknek. Úgy tűnik, hogy főleg a hírhedett korrupciós gyakorlaton igyekeznek a komoly változások szándékát elhitetni. Majd meglátjuk, milyen sikerrel. Mindenesetre még szeptember 23-án, pénteken este is újabb törvényjavaslatokkal bombázta a kormány a jövő heti parlamenti ülésszak munkáját. A sietség némileg érthető, mert az Európai Bizottságtól a kormány lényegében nyolc hetet /november 19-ig/ kapott arra, hogy érdemi, s a régóta alaposan megfogalmazott kritikáknak megfelelő változtatásokkal álljon elő. Magyarán mondva, mintegy 50-60 napunk maradt annak a munkának az elvégzésére, amelyet az elmúlt hét-nyolc év során az Orbán-kormány rendre elszabotált. E pillanatban nem tudjuk megmondani, mire fogunk jutni; szeptember végén annyi mindenképpen érzékelhető, hogy páratlan erejű kapkodás kezdődött, ami azért is érthető, mert a 2010 óta kialakított Rendszer jónéhány alappilléréhez is kénytelenek lennének hozzányúlni.
Ennyiben e folyamat talán a legvilágosabb példázat arra, hogyan folyik egymásba jelenleg a kül- és a belpolitika a mi hazánkban. Hogyan lesz pillanatokon belül mindennapos belpolitikai kihívás abból, ami tőlünk akár ezer kilométerre zajlik.
ZSPB.: És még mindig itt van a háború.
K.L.: Pontosan. Ezügyben is érdemes legalább kéthetes távlatokban tájékozódnunk. Szeptember első harmadában a váratlanul sikeres ukrán offenzíva nyomán mintha az addig látottaktól gyökeresen eltérő végkifejletek is kirajzolódtak volna, amelyek következtében mind a két táborban magasabb sebességre kapcsoltak. Biden az ENSZ Közgyűlését használta fel arra, hogy a lehető legszélesebb szolidaritási koalíciót teremthessék meg Ukrajna köré.
Ugyanekkor pedig Putyin „részleges mozgósításnak” becézett lépéssel adta a világ tudtára, hogy felkészültek a még hosszabb és még véresebb háború folytatásra. Párhuzamosan ezzel az orosz politika második vonala elkezdett fenyegetődzni a korlátozott nukleáris háború rémével. S nyomatékként azonmód ki is csikarták a közvetlen katonai segédlettel lebonyolított népszavazást a megszállt területeken. Mondván, hogy az ő megvédésük immáron az orosz szuverenitás szerves mozzanata lenne. Minderre válaszként az EU újabb szankciós csomaggal készül, ráadásul bevezetnék az orosz energiák áraira ráhúzandó ársapkát is.
E „külső” események természetesen nálunk azonmód belpolitikai tényezőkké alakultak át. Részben azért, mert a magyar csúcsvezetésnek az a rögeszméje támadt, hogy minden hazai gazdasági probléma gyökere „a szankciók sikertelenségéből” fakad, és ezt Orbántól Szíjjártóig naponta elismételgetik, a hétvégén pedig már harmadvonalbéli Fidesz-szóvivők is csak ezt hajtogatták. Ezzel gondolják megválaszolni mindama erősödő feszültségeket, amelyek az infláció növekedése, a rezsiárak körüli, egyre duzzadó zűrzavarok miatt naponta áradnak, valamint az önkormányzatok működésének ellehetetlenülése következtében ma már milliók számára jelentenek mind kevésbé átlátható gondokat. Egyúttal persze lehet megint mindenért Brüsszelt felelőssé tenni, hiszen ezt a saját tábor már egy évtizede maradéktalanul el is hiszi. E propaganda-hadjárat részeként Orbán Viktor rendre kifejti, hogy a szankciók az orosz gazdaságnak sokkal kevésbé ártanak, mint az unió országainak. Ezt a képtelenséget most már mind a hazai, mind pedig a nemzetközi fórumokon adatok tömegével cáfolják, de ez a magyar kormányzati megszólalókat nem zavarja.
Szeptember végén egyelőre azt látni, hogy Orbán és társai tényleg hisznek abban, hogy Magyarország népe változatlanul és maradéktalanul megtéveszthető féligazságokkal – feltéve, hogy csakis ezeket hallják. A kormány felelősség-áthárító és a lényegtől elterelő hozzáállása ezen az őszön azért meglehetősen nehezen lesz összhangba hozható azzal, hogy az uniós pénzek nélkülözhetetlensége miatt kénytelenek lesznek számos kérdésben éppen az uniónak engedni. Páros órákban mindenért őket hibáztatjuk, páratlan órákban pedig csak tőlük várjuk az anyagi megváltásunkat.
ZSPB.: Ezek tehát a vegyesen összekeveredő külső-belső ügyek. Árnyékukban érdemes-e még bármit is krónikaként megemlítenünk?
K. L.: Ó, hogyne. Ha lenne elegendő terünk/időnk, akkor külön is beszélnünk kellene legalább négy jelenségről:
- a gazdasági helyzetet jellemző, legalapvetőbb gondokról,
- a csöndben folyó, de állandósuló iskolai ellenállásról,
- a Fidesz két, meglehetősen zárt összejöveteléről,
- a megalakult árnyékkormányról.
ZSPB.: Próbáljunk meg legalább egy-egy bekezdés erejéig ezekről is megemlékezni.
K. L.: A gazdasági helyzet egyébként megérdemelné, hogy mindent megelőzően és kizárólag csakis ezzel törődjünk. Ma már naponta derül ki, hogy az átlagos inflációt is legalább kétszeresen felülmúló áremelkedések tapasztalhatók azon termékekben, amelyekkel naponta találkozunk. A költségvetési hiány egyre aggasztóbb, és aligha leplezhetően a választásokat megelőző fejetlen osztogatásoknak köszönhetően. Százas nagyságrendben lesznek a már beígért beruházások elhalasztva és/vagy törölve, ennek pedig tízezreket érintő foglalkoztatási kihatása lesz… A minapi Közgazdász vándorgyűlésen pedig már az is látható, hogy a legszűkebb eliten belül is komoly viták lehetnek afelől, hogy milyen is a valós helyzet, és mi lesz itt jövőre…
ZSPB.: Például az iskolákkal?
K. L.: Ennyi gond, baj, feszültség mellett a hazai pedagógus-társadalom alapjában véve magára hagyottan és kellő visszhang nélkül, de! vívja a maga harcát ellehetetlenült helyzetük mind szélesebb körben történő tudatosításáért, újabb és újabb ellenállási technikákat kipróbálva. Most, a hétvégén mégis meghirdették október 5-re az országos sztrájkot is…
ZSPB.: Közben pedig Árnyékkormány alakult.
Igen, ami egyelőre legfeljebb az ellenzéki tábor mind szűkebb bázisán belül vert hírhullámokat. Mert - minden szándék ellenére - legfeljebb a korábban is ismert belső megosztottság újabb dimenzióit tudta csak felmutatni. Bővebben nem tudni, milyen lenne egy általuk kormányzott ország, mert azt aligha lehet csupán jelszavakkal megteremteni.
ZSPB.: És a Fidesz belső fórumain mi történhetett?
K. L.: Érdekes, onnét sem szivárgott ki semmi lényeges. Vagy, mert nincsen mit mondani, csak az eddigi imamalom hajtogatható tovább. Vagy, mert nem látják fontosnak az orrunkra kötni, hogy mire készülnek. Esetleg tényleg csak azt a bűnbakképző és lényegkerülő mondanivalót tudják, amit naponta hajtogatnak, és majd rögtönöznek valamit a kikerülhetetlen külső kihívások elhárításaként.
Árnyékkormány helyett/mellett égetően szükség lenne Napfénykormányra is… , olyan kormányzásra, amely először is megvilágítaná a homályban hagyott ügyeket, az elhallgatott megfontolásokat, megmagyarázná és nagyon élesen rámutatna az érthetetlen döntések miértjeire.
Viszont, azt legalább megtudhattuk, hogy újabb Nemzeti Konzultáció indul. És ezzel majd megint megkönnyíthetik az elkötelezett híveknek, hogy elhihessék: minden az ő érdekükben történik.
ZSPB.: Jó hír nem is akadt?
K. L.: Ezúttal tényleg kevéssel kell beérnünk. Például azzal, hogy a Fidesz legszűkebb elitjét is elérte már a válság fuvallata: Kocsis Máté például aranyhal-készlete felét kénytelen volt egy más helyre, egyik barátjához áttelepíteni. Ebből is világosan megérthető: Magyarország komoly válaszút előtt áll. Nemcsak az aranyhalak. Igaz, nekik sokkal könnyebb, mert már pár másodperc múlva sem emlékeznek arra, mi történt velük korábban. Talán a kormány is abban reménykedik, hogy idővel mi is eltanulhatnánk ezt a képeséget az aranyhalaktól.