Füst Milán, a majdnem Nobel-díjas író
1888-ban ezen napon született Füst Milán Kossuth-díjas író, költő, drámaíró. A Nyugat nagy nemzedékének tagja híres volt pesszimista világnézetéről, azonban művészete a sokszor komor világképet páratlan mélységűvé és szépségűvé tágította.
A majdnem Nobel-díjas író hét évig dolgozott később világsikerű A feleségem története című regényén, amelynek francia fordítását követően Füst Milán Nobel-díj jelölést is kapott.
És hogy mindezen írói sikerek mellett hogyan gondolkodott a világról a széles műveltségű, nagy tudású művész és tanár?
1924-ben Babits Mihályhoz írt nyílt levelében Füst Milán kiáll a költőfejedelem mellett, az őt ért támadásokat igaztalannak tartja és a sokszor tiszteletlen, becsmérlő vagy éppen tehetségtipró, utálkozó emberekről is ír. Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az emberek egymáshoz való hozzáállása korábban, pl. a két világháború között másként volt. Azt látjuk, hogy az indulatokkal és rosszindulattal teli hangadók akkoriban sem tudtak csendben maradni.
„Az utóbbi időben ahhoz igyekszem hozzászoktatni magam, hogy ami hír a külvilágból elhat hozzám, attól ne várjak semmi vigasztalót. Igaztalanság? - az a természetes! - ehhez az érzéshez szeretném hozzászoktatni magam, hogy ne csodálkozzam, izguljak minduntalan, ne jöjjek indulatba ezentúl holmi kis bírói ítéletek, hát még egyéni vélemények miatt! Talán meg kellene tanulnom, hogy pompás elfogultságról, ragyogó tisztátlanságról, érdem elleni gyűlöletről álmodozzam - s így, ha mégis valami jót is tapasztalnék néha: ez a kis kiábrándulás aztán merő, tiszta öröm lehetne...”
Füst Milán később, 1935-ben a Nyugat folyóirat ankétján korunk geopolitikai helyzetét is érintő témakört boncolgatott. Mi más lehetne mindez, mint a háború, a területfoglalás, az éhezés kérdéskörei:
„Azt mondod továbbá, hogy megszűnt ama barbár kor, amikor a nyers erő döntötte el, kié legyen a föld. Hát adnak nekünk földet, ha kérünk? Vagy tudsz talán oly eszes érveket, amelyek hallatára egy másik állam a maga jószántából hajlandó lenne akár egy hektár területet is jószívűen átengedni abból a termőtalajból, amelyet nagy nehezen megszerzett? S nekünk a mainál több termő-talaj kell, mert többet kell aratnunk. Egyre több az éhes száj. Vagy tán megszűnt az is, hogy ennünk kell? S küzdenünk a falatért? Hogy csoportokba verődve kell elvennünk attól, aki csoportokba verődve el akarja venni tőlünk? Megszűnt, hogy hullámzás van e földön és viharok, a tenger küzd a szárazföld ellen s a forró levegő a hideg levegővel s hogy a kis hal igyekszik megnőni, nehogy őt egyék meg, hanem igenis õ egyék? Mindez megszűnt? A kibillenő s állandóan veszélyben levő egyensúlyok e rejtélyes világában?”
Füst Milán kérdéseire a választ most, 2022-ben mindannyian ismerjük, hiszen a világban nem alakult ki azóta sem az áhított egyensúly. Mindenesetre a művész születésének évfordulóján érdemes újraolvasni az író világhálón is szép számmal fellelhető publikációit, hiszen bőven tartalmaznak napjainkban is aktuális gondolatokat.