Janicsár politológusok 3: Kiszelly Zoltán
Minden szakmának, hivatásnak vannak gyilkosai, vagy leggyengébb láncszemei. A politológia, ha tágabb értelemben vesszük, a politikáról, a politikumról való gondolkodás tudománya.
Arról persze vannak viták, hogy ez mennyire lehet objektív, az ember világnézetétől, értékrendjétől, illetve a mindennapi politikai környezetétől független, de úgy vélem, abban az értelmiség jelentős része egyetért, hogy egy politológusnak a pártpolitikától távol kell tartania magát. Sőt a politikai gondolkodók elsődleges feladata, hogy megvizsgálják, elemezzék, ok-okozati összefüggéseket keressenek, tanulságokat vonjanak le a közélet eseményeivel, a politikai történésekkel kapcsolatban. A végső cél tulajdonképpen, hogy általános igazságokat, törvényszerűségeket fogalmazzanak meg, valamint, megtalálják az igazságot a politikusi torzítások mögött, lerántsák a leplet a politikai cselekvések valódi mozgatórugóiról. Én így hiszem, és azt gondolom, hogy nálunknál szerencsésebb országokban hasonlóan gondolkodhatnak erről a kérdésről.
No, de mi itt élünk Magyarországon. Ebben a szép és – minden nehézség ellenére – dicső múltú országban. Az ócska, mocsaras, elb@szott jelenben, ahol egy minden eddiginél pénzéhesebb, alantasabb, gátlástalanabb, haszonlesőbb, lókupec szintű miniszterelnök (komolyan mondom, fizikai fájdalmat okoz leírni) országlását kell át- és megélnünk. Ahol az erkölcstelen zsákmányszerzők között nemcsak a politikai hierarchiában mindig is jelenlévő lakájok, gerinctelen káderek, aprópénz után sandító házmesterek, vagy újabban a bérkommentelő szarkupacok vannak jelen, de belesüllyednek a rendszer mocskos bankjegyektől bűzlő bugyraiba azok, a magukat politológusnak nevező, haszonleső janicsárok is, akiket ez a véleménycikk-sorozat számba vesz.
A soron következő „politológusunk” nem más, mint a kormány egyik leghűségesebb apródja, Kiszelly Zoltán. Kiszelly a Századvég vezető oktatója, valamilyen főiskola docense, aki a Schmidt Mária által megkaparintott Figyelő című, szélsőségesen kormánypárti lapban írja meg lapszámról lapszámra, hogy „kinyílott a pitypang”.
Kiszelly, aki szerint a liberális elit a szegényeknek, rászorulóknak történő ételosztása parasztvakítás és átverés. Ez nem nagyon hagy homályos foltokat párthovatartozásáról még a kevésbé vájtfülű olvasók, nézők vagy hallgatók számára sem. Kiszellyt úgy tolja a fideszes lakájmédia, mintha kötelező lenne, persze feltehetően kötelező is. Ugyanis Kiszelly mindenhonnan, szinte minden kormánypárti csatornán fossa a szót a kormány sikeréről, Orbán megkérdőjelezhetetlen erkölcseiről, a káderek rátermettségéről vagy a Soros-féle "álciviles" vízióiról.
Az egyik legszervilisebb, álhír elhintő Kiszelly olyan kijelentéseket tesz, amit már nemhogy egy reflektorfények előtt szereplő „politológus”, de még egy józanabb gondolkodású kubikus sem ejtene ki a száján a gödörből. Kiszelly persze intellektuálisan gyenge. Na jó, legyünk kíméletesek: középszerű.
Simán elhiszem, hogy néha nem is igazán tudja, mit beszél. Az alternatív igazság be tudja kebelezni az agyat. Ki tudja, ha véget ér majd ez az ámokfutás, amit Orbán gyűlöletpolitikája fémjelez az utókor számára, akkor intellektuális képességeinek megfelelően talán Kiszelly is szembesül azzal, hogy nem is olyan nagy átverés az ételosztás a Blahán. Hanem segítség, Zolika, segítség.