Fábián Janka élvezi az időutazást: tartson vele!
A kortárs irodalomban új irányt képviselnek a történelmi romantikus regényeket és novellákat író művészek, akik a hagyományos szépírói stílust viszik tovább. Egyik képviselőjük, Fábián Janka nagyanyáink, dédanyáink fiatalságának éveibe és még korábbra, a 19. és 18. századba kalauzolja vissza az olvasót, izgalmas sorsokon, életutakon keresztül.
Zsúrpubi: Hogyan lett Önből író?
Fábián Janka: Régóta, pontosan nem is emlékszem, mióta, készültem arra, hogy egy nap írni fogok. Azt is eldöntöttem, hogy történelmi hátterű, romantikus regényeket szeretnék papírra vetni, és erre tudatosan készültem: kutattam, jegyzeteltem, ötleteltem. Csak a megfelelő alkalomra vártam, és amikor ez eljött, már egész sok anyag állt a rendelkezésemre. Persze az, hogy elkezdtem írni, még nem jelentette, hogy révbe értem. Hosszú út vezetett az első kiadásig, illetve addig, hogy az olvasók kezébe kerüljön az első regényem.
ZSPB: Több regényében a századforduló Magyarországának világa, életsorsai elevenednek fel. Ez a történelmi korszak áll a legközelebb Önhöz, vagy mindez lényegében menekülés a mából?
F.J.: Nem szeretnék menekülni a mából, szeretek itt és most élni. A múltban sem volt minden szép és jó, akkoriban is voltak bőven tragédiák, nehézségek, akár még nagyobbak is, mint manapság. Viszont kétségtelenül élvezem azt az "időutazást", amit a történelmi könyvek írása vagy olvasása jelent.
ZSPB: A női sorsok, lélekrajzok megjelenítésén keresztül fontosnak tartja azt, hogy a női látásmód érvényesüljön regényeiben?
F.J.: Mivel én magam is nő vagyok, szerintem ez természetes. Magától értetődik, hogy én nőként látom a világot, és a könyveim főszereplői is többnyire nők. Ám vannak erős férfi karaktereim is, anélkül nem születhetne épkézláb történet. Kiegészítjük egymást, és így kerek a világ.
ZSPB: Kiket tart a magyar irodalomból legfontosabb példaképeinek?
F.J.: Gárdonyi Gézát mindenképpen fontos megemlítenem, hiszen még kislány koromban az ő könyvei voltak rám a legnagyobb hatással. Később is voltak klasszikus példaképeim, és a kortárs szerzőktől is sokat tanulok. Őket azonban inkább nem kezdem el felsorolni, mert sosem érnék a végére, és nem szeretnék senkit kihagyni.
ZSPB: Írónőként mennyire nehéz érvényesülnie a kortárs irodalomban?
F.J.: Ez nem attól függ, hogy valaki nő, vagy férfi. Két dolog fontos: mennyire bennfentes valaki, vagy mennyire szeretik őt az olvasók. Az az ideális, ha a kettő együtt jár, de szerintem rám inkább a második eset igaz. Viszont én ezt egyáltalán nem bánom. Végül is az olvasóknak írunk, nem igaz?
ZSPB: Hogyan látja a kortárs irodalmi tendenciákat?
F.J.: Nekem úgy tűnik, most minden téren van egyfajta felvirágzás, és az utóbbi időben külföldön is egyre nagyobb sikereket érnek el a magyar szerzők. A történelmi regény műfajában mindenesetre zajlik egy reneszánsz, ami nagyon örvendetes, és nem csak azért, mert kedvelem ezt a műfajt. Ám ezek a művek egyelőre inkább az olvasók körében sikeresek, ami - ismétlem - nem baj, de máshonnan nem mindig kapják meg az elismerést, megbecsülést. Pedig nagyon fontos missziót töltenek be. A szórakoztatáson kívül tanítanak, és a haza-, illetve a történelem szeretetére nevelnek.
ZSPB: Milyen regényen dolgozik most?
F.J.: Két művem is készül ezekben a hónapokban: az egyik a tavaly megjelent novelláskötetemnek, Az utolsó boszorkány történeteinek a folytatása, a másik egy regény, ami a 19. század ’50-es, ’60-as éveiben játszódik. Utóbbi előre láthatólag csak jövőre jelenik meg.